Celeb

Terence Hill visszatér hazánkba, és Fásy Ádám főz neki

Bors

Létrehozva: 2018.09.26.

<p>Még fel sem ocsúdtak a rajongók Terence Hill múlt heti látogatása után, az olasz legenda máris visszatér hazánkba.</p>

Az egész múlt hét legnagyobb eseménye Terence Hill magyarországi látogatása volt, és nem túlzás azt állítani, hogy aki élt és mozgott, szeretett volna egy darabot kapni a három napot hazánkban vendégeskedő színészből. A Bors információi szerint a 79 éves sztár a sok kötelező program ellenére nagyon élvezte az ittlétet, és októberben vissza is tér Magyarországra. Programjáról egyelőre nem tudtunk meg részleteket, ugyanis a budapesti látogatását szervező cég emberei közül kedden senkit nem lehetett elérni. A cég vezetője azonban még múlt hét végén egy Facebook-posztban már elhintette, hogy Hill visszatér hozzánk.

– Amikor tegnap kivittük a reptérre, láttam rajta, hogy borzasztóan fáradt, de nagyon boldog volt, és azt mondta, nem bánta meg, hogy Magyarországra jött. Sőt, amit tudok, hamarosan ismét itt lesz – írta.

Nemcsak egy októberi, de egy februári Terence Hill-látogatásról is sugdolóznak, és úgy tudjuk, a színészlegendát a februári Story-gálára is meghívták.

Fásy Ádám pedig a FEM3 Caféban kotyogott el egy apróságot.

– Nagy megtiszteltetés ért, mert Te­rence Hill menedzsere mondta, hogy októberben jönnek, és én fogom megfőzni a színésznek a kedvenc ételét – mondta Fásy, aki egyelőre még nem tudja, pontosan mit kell készítenie, de az biztos, hogy nem lesz vele gondja, hiszen korábban Olaszországban a konyhaművészetben is jártasságot szerzett.

Bud Spencer szobránál nem járt

Tasnádi Szandra, a budapesti Bud Spencer-szobor alkotója Face­book-oldalán írta meg, hogy Terence Hill, hiába volt múlt hé­ten a Corvin moziban, egy lépésre legjobb barátja Európa-szerte ismert szobrától, ám végül nagy bánatára a színész mégsem látta a művét. Talán majd most… 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139654_auto_resized.jpg
origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713469511
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713469511
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713469511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713469511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók