Tahi Tóth László büszke a magánéletére

Ahogy felbukkant az utca végén, azonnal kiszúrták önt a járókelők. Összesúgtak a háta mögött.

Vagy talán Kánya Katát ismerték fel, ugyanis vele váltottam pár szót az imént.

„Nézd, ott megy Tahi Tóth László”, úgyhogy, ez kétséget kizáróan önre vonatkozott. A jellegzetes hajkoronája nem engedi elvegyülni a tömegben.

Amíg ki nem húzták alólunk a Budapesti Kamaraszínházat, nagy sikerrel játszottuk a Hárman a padon című darabot. Tordy Géza rendezte és Vári Évával, Szilágyi Tiborral ültem azon a bizonyos padon. Annak idején ezért a szerepért kezdtem öregedni.  Az édesapám korán megőszült, nyilván örököltem a hajlamot, és amikor én is észrevettem az ősz hajszálakat,  samponnal kezdtem küzdeni ellene. Aztán úgy gondoltam, nem baj, ha kicsit ősz a hajam alul, az épp jó lesz a szerepemhez. Hagytam lenőni. Negyven éven keresztül nem is tudtam arról, hogy valójában teljesen ősz vagyok. Úgy éreztem, hirtelen megváltozott a státuszom a világban, máshogy közeledtek felém az emberek. Keresztülnéztek rajtam. Egy tanulmány volt!

Időközben sikerült megbarátkoznia a helyzettel?

Be kellett látnom, jobb a természetesség. Nem létezik természetes hajszínező. Mindig zöld, sárga vagy rózsaszín lesz. Nekem már ez a természetes hajszínem. Nem mondom, hogy szeretem, de legalább őszintén nézhetek az emberek szemébe.

A felesége, Kárászy Szilvia zongoraművész. Ő mit szólt a hajszínéhez?

Huszonkét éve ismer. Nem csodálkozott. Elfogadott olyannak, amilyen vagyok.

Huszonöt év korkülönbség van önök között, és két évtizede élnek boldog házasságban egymással, mégis szinte alig tudni valamit a magánéletükről. 

Az ember a saját családi életéről nem akar szépeket mondani, nehogy elrontson valamit. Nálunk fontos a stabil magánélet. A kollégáim között nagyon sok régi, harmonikus házasságot látok, így nem tartom különlegesnek magunkat.

Ügyesen kikerülte a magánéletét firtató kérdést. Beszéljünk akkor másról! Mondjuk a szenvedélyekről.

Az egyik a tenisz. Huszonöt évig voltam a Művészsportkör elnöke. Sajnos nyolcvan év után mostanában oszlott fel. Egyszerűen ellehetetlenítették a helyzetünket. Nem részletezem. A lényeg, hogy a Margitszigeten volt a pályánk. Imádom a teniszt.  Az is köztudott rólam, hogy az édesapám festőművész volt, és én is képzőművésznek készültem. Szívesen rajzolgatok, firkálgatok, csak úgy passzióból is. Gazdagon kitöltöm a szabadidőmet. A feleségemmel nagyon szeretünk utazni, kirándulni és még valami, amiért talán sokan meg fognak szólni.

Mi lenne az?

Hiába ostorozzák a televíziót, én fantasztikus szerkezetnek tartom. A közel 150 csatornája szinte a világ összes tájára elvisz, percenként máshol és máshol lehetek. Főleg a természetfilmeket nézem. Most mondja meg, nem csodálatos végigkövetni mondjuk a majmok reakciót a különböző szituá­ciókban? Moziba nem járok, a nyugati filmsztárok neveivel hamar elbuknék a kvízjátékokban, de igen, ha bekapcsolom a tévét, elájulok.

A testvérei is a színi pályára léptek. Rivalizáltak valaha egymással?

Heten voltunk testvérek, abból hat fiú. Sajnos voltak veszteségeim is. A rangsort mindig az erő döntötte el közöttünk, versengtünk egymással, de soha nem harcoltunk. A nézők szeretetéért önállóan kell küzdeni. Kiáll a színpadra húsz ember, és a néző eldönti magának, ki tetszik neki és ki nem. A színészek minden este rivalizálnak egymással, és azt kell mondjam, vannak dramaturgiailag előnyösebb szerepek. A testvéreimmel soha nem játszottam együtt, részben a korkülönbségek, részben a távolság miatt. Más városokban dolgoztunk. Sőt! Még csak nem is nagyon beszélgetünk színházról, nagy ritkán talán csak a karácsonyok alkalmával. 

Nem bánta meg, hogy a színészi pályára lépett?

Összességében nem. El kell tudni viselni, az egyik évben jobban megy, máskor kevésbé. Egy egész életet kell tekintetbe venni az értékeléskor, nem lehet egységeket ki­emelni. Néha tényleg tud rosszul is menni, ezt kalkuláljuk bele az elején. 

Önnek is voltak szakmai mélypontjai?

Persze, de nem tudtam volna,  mi legyen az a másik pálya, ami ennyire színes, izgalmas, változatos, kalandos, mint a színészet. Vártam, mikor kapok olyan szerepeket, amiért én erre a pályára jöttem, melyeket elvárok. Aztán ez elmúlt. Nem tudnám elképzelni, hogy reggel nyolc órakor bejárjak a hivatalba. Soha életemben nem csináltam ilyet. A legnehezebb a próbaidőszak, de az is csak két hónap. Akkor viszont szigorúnak és pontosnak kell lenni. 

Mivel ütötte el az időt a nehezebb hónapokban?

Utaztam, könyvet írtam, teniszeztem. Lekötöttem az energiáimat. 

Optimista ember?

Igen. Nem szabad arra ébredni reggelente, hogy aznap csalódás vár ránk. Az élet vége egyébként sem vidám dolog, még senki nem végezte jól. Lehet, naiv módon élek. Én azt is élvezem, ha énekelnek a madarak. Szeretem a vidámságot, a játékosságot, egyszerűen nem tudok pesszimista lenni. 

Hetvenegy éves. Nem szeretné élvezni a nyugdíjaséveket és kicsit hátradőlni, nem dolgozni?

Nekem ez nem munka, vagyis nem munkaként tekintek rá. A színészet egy kortalan valami. Ábrázolni kell a kétéves gyermeket és a százéves öregurat is, így szükség van minden korosztályra a színpadon. Csak azon múlik, az illető hogyan  bírja fizikailag és szellemileg. Esténként készen kell lenni! Héttől tízig a kondícióra sem lehet panasz! Nagyon fontos, hogy kedvünk legyen a játékhoz, és nekem van! Így nincs is miről beszélnünk. A színészetet a végtelenségig lehet csinálni. És ha eredeti dolgot csinálunk, az mindenkit érdekelni fog.

Életút:

1940–1950-es évek

1944. január 23-án születik Budapesten. Sokgyermekes családban nevelkedik. Testvérei közül többen is művészi pályára lépnek.

1960–1970-es évek

Kézhez kapja diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Leszerződik a Vígszínházhoz, és elindul tévés karrierje is. Jászai Mari-díjat kap.

1980–1990-es évek

Színházi, tévés és szinkronmunkássága is 
sokrétű. Magánélete révbe ér. Feleségül veszi Kárászy Szilvia zongoraművésznőt.

2000-es évek

Rengeteget dolgozik. Szinkronszínészként is egyre keresettebb. Ő kölcsönözte a hangját például a Harry Potter-filmek Perselus Piton professzorának.

Napjainkban

Harmonikus családi életet él. Szabadidejében szívesen utazgat, alkot vagy épp televíziót néz. Jól érzi magát a Vígszínházban, amíg a közönség igény tart rá, színpadon marad.