Celeb

Sztárok, akik idén talán egybekelnek - Dobos Attila szerint az esküvő nem házibuli

Bors

Létrehozva: 2021.05.15.

A koronavírus a jegyeseknek sem kedvezett, a járvány miatt a tavalyra tervezett esküvők sorra elmaradtak. Dobó Ági és Dobos Attila most elárulták, tervezik-e, hogy idén végre egybekelnek a kedvesükkel.

Forrás: Bors

Dobó Ági kezét tavaly júliusban kérte meg a kedvese. Az eredeti terveik szerint téli esküvőt álmodtak meg, de a koronavírus keresztülhúzta a számításaikat.

Szerintem a hosszú jegyesség nagyon romantikus. Igaz, azt azért nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig jegyben járunk majd

– mondta a Borsnak a csinos édesanya, akinek határozott elképzelése van arról, milyen esküvőt szeretne.

- Mindenképpen decemberben szerettük volna kimondani a boldogító igent. A lánykéréstől az esküvőig öt hónapunk volt, úgy gondoltuk, ennyi idő bőven elég arra, hogy minden részletet megszervezzünk. Akkor szóba került a fesztiválhangulatú esküvő is, de a nyári időzítést hamar elvettük, részben azért, mert Csabinak a munkája miatt több szabadideje van télen. Maradtunk az eredeti tervnél, decemberben szeretnénk összeházasodni– árulta el.

A nászút nem maradt el

Bár elhalasztották az esküvőt, a nászútról akartak lemondani, ezért három hónappal ezelőtt a gyermekeikkel együtt elutaztak a Maldív-szigetekre.

Az igazi nászutunkon is szeretnénk napsütötte országba menni, és bár sokak szerint nem túl romantikus dolog, de a két kisfiunk ismét velünk tart majd.

Dobos Attilának nem elég a két tanú

Dobos Attila és kedvese, Erzsó két évvel ezelőtt találkozott, miután egy közösségi oldalon felfigyelt egymásra. Az első találkozásra 2019 májusában került sor. Hamar kialakult közöttük a szerelem, s a kapcsolatuk fordulóponthoz érkezett, miután az énekes lábon kihordott egy szívinfarktust. Tavaly szilveszter éjjelén Attilában megfogalmazódott, hogy nem akar Erzsó nélkül élni, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérte a kezét.

Az időpontot még nem tűztük ki, felesleges is lenne, hiszen nem tudjuk, hogy mikor tarthatjuk meg az esküvőt

– mondta Attila, aki hozzátette, hogy a részleteket illetően még nem állapodtak meg.

- Még nem tudjuk, hogy pontosan hány fős lakodalom lesz, de bármi is történjék idén, biztosan nem fogunk két tanúval besétálni az anyakönyvvezetőhöz. Ez nem egy házibuli, meg kell adni a módját, hiszen ez egy életre szól.

Perry és Bloom kétszer is lemondta

Külföldi hírességek között is akadt, aki a korlátozások miatt nem állhatott oltár elé. Ilyen volt Katy Perry is, aki már nem először kényszerült arra, hogy elhalassza az Orlando Bloommal kitűzött dátumot. A várandós énekesnő és színész kedvese eredetileg tavaly télen szeretett volna egybekelni még azelőtt, hogy gyermekük világra jött volna. A B terv szerint idén nyáron Japánban álltak volna oltár elé, azonban az egyre terjedő vírus miatt ismét meghiúsul ez az elképzelésük. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikorra tűzték ki az újabb dátumot, érthető, hogy ezek után nem szeretnének elhamarkodottan dönteni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713515111
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143213_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713515111
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713515111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713515111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”