Celeb

Szombati vendég Soma Mamagésa: Hipnózisban csehül is megszólaltam

K. K.

Létrehozva: 2019.02.23.

Soma Mamagésát mindig is foglalkoztatta a lélekvándorlás, a reinkarnáció, hiszen annak tudatával, emlékezetével született. Élete során több emlékbetörése is volt, így pontosan tudja, hogy előző életeiben milyen nehézségeken ment keresztül.

Forrás: Facebook

Mikor és mi volt az első emlékbetörése?

Tizenhat éves koromban. Hajdúnánáson éltem, hatalmas vihar közeledett, én pedig az utcán kóboroltam, amikor megláttam magam egy lázadó néger rabszolgaként, ahogy spirituálékat énekelek, majd kivégeznek.

Milyen érzés volt saját magával találkozni? 

Élethű. Mindent, amit akkor, néger rabszolgaként megéltem, megéreztem, az átfutott rajtam. Újraéltem a múltamat.

Más előző életére is em­lékszik? 

Igen. Épp Ráckevén nyaraltunk a férjemmel, és a két gyerekemmel. Egy kávézóban ültem egyedül, amikor hirtelen rám törtek az emlékek. Ráckevén éltem. Házas voltam.

A jelenlegi férjem volt akkor is a szerelmem, akit elszakítottak tőlem és háborúba küldtek. Mielőtt bevonult volna, odaadtam neki a szüzességemet, és terhes lettem.

Ez idáig egyszer sem volt könnyű életem 

Megesett, kitaszított lányként egyedül neveltem a gyerekemet, és vártam vissza a férjemet, aki már soha többé nem tért haza. Ezután nem adtam oda a szívemet másnak, szexelni is csak részegen tudtam. Rettentő boldogtalan voltam, nem sokkal később pedig még a gyerekemet is el kellett temetnem, aki egy szörnyű betegségben hunyt el.

Tehát nem volt könnyű élete…

Hát nem, és az az érdekes, hogy ez idáig egyszer sem volt az. Egy alkalommal szakember segítségével utaztam vissza a múltamba. Az ágyon feküdtem, amikor egyszer csak megszólaltam csehül: csudasztri (csodálatos – a szerk.).

Hipnózisban elmondtam, hogy egy Jestankovic nevű családban élek egy Petruvka nevű faluban. Szikár, vörös hajú férfi voltam, és egy szilvafa előtt álltam. Örökbefogadott, árva gyerek voltam, és egyetlen emberhez ragaszkodtam, a mostohatestvéremhez, aki 1872-ben meghalt egy pestisjárványban. A hipnózis után elmentem Csehországba, felkerestem a testvérem sírját, ami valóban létezett. A fejfára 1872 volt írva, és a helyi plébános mondta, hogy itt a járványban elhunytak nyugszanak egy tömegsírban. A testvérem is köztük volt, akinek ezután a felhőkből kirajzolódott az arca, és engem nézett. Akkor és ott elbúcsúztam tőle, ha már az előző életemben nem volt erre lehetőségem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713519019
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713519019
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713519019
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713519019
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713519019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”