Celeb

Szíj Melinda újra szerelmes

Tukacs Tekla

Létrehozva: 2014.01.23.

Hosszú évek után végre boldog Szíj Melinda. Ez elsősorban új szerelmének, Attilának köszönhető, és annak, hogy újraindította karrierjét, ráadásul elvesztett munkahelye helyett máris talált másikat.

Kereskedelmi tévé helyett közmédia, csalódások helyett szerelem – dióhéjban így írható le a változás, amely Szíj Melinda életében bekövetkezett a Me-gasztár 5 óta. A tehetségkutató egyik legérdekesebb személyisége annak dacára is határtalanul boldog, hogy korábbi munkahelyéről távoznia kellett. Mégsem kell karrierje miatt aggódnia, máris van új állása, február végén áll munkába. A győri Susan Boyle úgy véli, lezárult életében egy korszak, és elkezdődött egy új.

– Olykor valamit el kell veszítenünk, hogy kaphassunk valami mást, értékeset – filozofált Melinda, és nemcsak a munkahelyváltásra utalt. Énekesi karrierje is új irányt vett: egyre többet szerepel a köz-médiában, és a Country Arrabona zenekarral koncertezik. Magánélete is kezd rendbe jönni, jelenlegi kedvese, Atilla igazi lelki társa.

– Határozottan boldog embernek vallom magam. Sok szeretetet kapok a családomtól, és a páromtól. Pótolhatatlan értékek ők az életemben. Attilát minden tekintetben maximálisan tisztelni tudom. Azt szoktam neki mondani, hogy ha semmi másom nem volna, csak ő, akkor is gazdag lennék.

Se veled, se nélküled

Szíj Melinda amolyan se veled, se nélküled kapcsolatban volt korábbi barátjával, Péterrel. A Melinda menedzsereként is működő Péter évekig nagy hatással volt az énekesnőre, és sokak szerint rossz irányba terelte karrierjét.

Melinda már a Megasztár 5-ben rengeteg rajongót szerzett, tucatnyi újságíró akart vele interjút készíteni, ám Péter mindent megtett azért, hogy a győri művészt ne ismerje meg a közönség. A kétgyermekes anyuka sok veszekedés és vita után szakított meg minden kapcsolatot Péterrel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713521112
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713521112
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713521112
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713521112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”