Celeb

Szerednyey Béla tudja, mikorra ér véget a koronavírus-járvány

Bors

Létrehozva: 2021.11.08.

Szerednyey Béla régóta hisz az asztrológiában. Ismerősei megosztották vele, meddig is fog tartani a világjárvány.

Forrás: Bors

Tavaly júniusban beszélgettünk utoljára a színésszel. Akkor lapunknak elmondta, hogy az asztrológus barátai előre megjósolták, hogy Magyarország jól vészeli át a vírust.

- Nem lesz második hullám, de ha mégis, csak enyhe lefolyású – nyilatkozta akkor Szerednyey Béla.

Sajnos a számítások csak részben igazolódtak be, ugyanis az enyhe nyár után tavaly ősszel újra berobbant a vírus és elérkezett az újabb hullám.

Átestem

Szerednyey Béla az első hullám alatt volt beteg. Sokáig nem teszteltetett, mára azonban biztos benne, hogy a koronavíruson esett át.

- Jó hosszadalmas volt! - kezdte a színművész.

De szerencsére akkor még nem volt egy olyan pánikfaktor, mint most.

Béla szerint az a félelem, ami a vírust övezi, az embereket nagyon megviseli.

- A saját energiánkból vesz el - mondta.

Nincs sok hátra!

A színművészt asztrológus ismerősei továbbra is ellátják bátorító, biztató tanácsokkal.

- Azt mondják, november végére lecseng a vírus. Ez a nagyfokú átoltottságnak köszönhető, de még most is sokan ellenkeznek.

A vírus bár eltűnni teljesen nem fog, meg kell tanulnunk tovább élni vele.

Karácsonyra vége lesz! Így legyen!- tette hozzá Szerednyey Béla.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711663811
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711663811
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711663811
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...