Celeb

Maga mögött hagyta korábbi életét - Hatezer négyzetméteren él a Kossuth-díjas színész

Bors

Létrehozva: 2021.05.03.

Kakasszóra ébred, majd a reggeli kávé után kapát és ásót ragad, és nagy szenvedéllyel lát munkához Szarvas József Kossuth-díjas színész.

Maga mögött hagyta a nyüzsgő fővárosi életet, és egy meseszép és nem is éppen apró birtokon él feleségével és kislányával Szarvas József. A Kossuth-díjas színész a Ripost7-et látta vendégül birtokán.

Nem hiszek a véletlenben, de ezt a házat tényleg a véletlen, vagyis egy drónfelvétel sodorta elém tavaly nyáron. Persze, ha gyermekkoromban nem tanyán élek, akkor én is csak egy szép kis házat és egy nagy, csupa gonddal járó területet látok, de így a lehetőséget vettem észre és meg is ragadtam– kezdte a hetilap kedden megjelenő legfrissebb számában Szarvas József.

„Az első perctől gazdaként tekintettem erre a hatezer négyzetméterre. Amit itt lát, az nem úri passzió, hanem egy éléskamra, ahol megoldhatom a családom alapellátását, legalábbis ez a tervem. A vetemény már készen van és ki is veszem a részem a műveléséből. Ez egy belső parancs, mélyen gyökeredző késztetés. Ide körbe hamarosan őshonos gyümölcsfákat ültetek a viszáki Tündérkert oltványaiból. Egy magára valamit is adó parasztember annyi és annyiféle gyümölcsfát ültetett a birtokán anno, hogy egy járvány vagy háború esetén a családja biztosan ne szenvedjen hiányt és folyamatosan mindig teremjen valami. Én ezt a példát szeretném követni, hiszen ezt hoztam gyermekkoromból” - mondta a Ripost7-nek a színész.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713443711
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134845_auto_resized.png
metropol.hu

Most jött! Zuglói iskolából tűnt el Marsalkó Lilla

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136151_auto_resized.jpg
vg.hu

Vihar a sivatagban: folyókká váltak az utak Dubajban – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713443711
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713443711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713443711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IKREF3awOJJr8-Ag9nqTFvjBGZlNvPYLoYv4eaaSBE4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZGM5MTlmZjE5MjQ3MzNiNzdlZmQzZWJhZDUxN2Fm.jpg
BÚCSÚ

Íme az első fotók Tordy Géza temetéséről