Celeb

Lebuktak: ő lehet Szabó Zsófi új párja

Bors

Létrehozva: 2021.09.16.

<p>Bár nyilvános helyen, kéz a kézben még nem sikerült lefotózni őket, az úszó és tévés szakmai körökben is tudni vélik, egy párt alkot a színésznő és az úszóedző. Az interneten mindenesetre mindenki szeme láttára enyelegnek. </p> <p></p>

Bár a hivatalos bejelentésre egy darabig még biztosan várni kell, a hazai celebek között már tényként beszélik: egy párt alkot Szabó Zsófi színésznő és Shane Tusup úszóedző. A páros kapcsolatáról egyelőre csak a közösségi oldalakra posztolt évődések árulkodnak, azok viszont nagyon beszédesek. 

Idén februárban robbant a bomba: Szabó Zsófi a közösségi oldalán jelentette be, hogy öt év együttlét után végleg elválnak útjaik a volt férjével, Kis Zsolttal. A színésznő nem beszélt a részletekről, annyit azonban sejteni engedett, hogy bár próbálták megmenteni a házasságukat, végül kudarcot vallottak. A döntést a színésznő hozta meg úgy, hogy barátságban váltak el Zsolttal és a jövőben is közösen nevelik a kisfiukat, Vendelt. 

A szakítás bár gördülékenyen lezajlott, Zsófin egy idő után látni lehetett, hogy lelkileg megviselte ez az időszak. A színésznő ekkor kezdett el intenzíven sportolni, és azzal együtt látványosan fogyni is. Egy idő után már jöttek is az érte aggódó hangok, sokan attól tartottak, hogy a szőkeség esetleg sanyargatja magát, amiről természetesen szó sem volt.

A sportba menekült 

Zsófi a testmozgásba ”menekült”, minden felesleges energiáját az edzésbe ölte. Az edzések az egyre javuló közérzet mellé új barátokat is adtak, a színésznőnek több olyan új ismerőse lett a közösségi oldalakon és persze az életben is, akikkel a közös téma a sport volt. Így került képbe Shane Tusup háromszoros olimpiai bajnok úszóedző is, aki idén kezdte el követni a csinos színésznő Instagram-oldalát. Shane érdeklődése akkor még pusztán baráti volt, Hosszú Katinka volt férje 2019 óta boldog párkapcsolatban élt az amerikai szerelmével, Courtney-val, akivel a tengerentúlon ismerkedtek meg.

A kapcsolatuknak váratlanul lett vége a nyár végén, Tusup szeptember másodikán közölte a hírt, hogy újra egyedülálló. A szomorkodásnak azonban nem sokáig volt nyoma, sőt, a nyáron egyre többször küldött kedveskedő, már-már udvarlós üzeneteket Szabó Zsófi Instagram posztjaihoz, amire rendre jött is a kacérkodó válasz. A felek nyíltan flörtölnek. A napokban például így beszélgettek nyilvánosan, miután Zsófi kitette egy fotót, amin vizes hajjal látható: ”Az úszás utáni, vizes haj határozottan nem áll neked rosszul.” A kommentre a színésznő így reagált: ”Van bármi olyan, ami rosszul áll nekem?" Mire jött Shane válasza:

”Őszintén, szerintem nincs olyan, ami ne állna neked jól, de óvatosnak kell lenned, hogy mivel egészíted ki a megjelenésedet. Fluor Tomi mellett állva például minden rosszul fog mutatni” – utalva ezzel arra, hogy az elmúlt időszakban többen azt gondolták, hogy Zsófi és Fluor Tomi között van valami…

Hogy hova fejlődik a két híresség kapcsolata, még nem tudni, az azonban bizonyos, hogy egy darabig még nem lenne illendő Szabó Zsófinak előállni azzal, hogy új szerelme van. A színésznő papíron ugyanis még nem vált el a férjétől, vagyis hivatalosan még házasságban él. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146203_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713607217
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713607217
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713607217
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713607217
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713607217
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak