Celeb

Szabó Ádám: Már nem vagyok cuki kis harmonikás! – videó

K. K.

Létrehozva: 2021.02.27.

Csütörtök este debütált Szabó Ádám és Curtis első közös slágere, ami már most hatalmas népszerűségnek örvend a legnagyobb videómegosztó portálon. A 28 éves zenész igazi lelki társra talált Curtisben.

Forrás: Youtube

Alig pár óra alatt 150 ezren tekintették meg a Curtis-szel közös első dalát. Mi a sikerük titka?

– Szerintem az, hogy olyan őszinte és tiszta dologról szól a dal, mint a barátság. Kettőnk barátságáról, ami egy feltétel nélküli kapcsolatról szól. Az elveinkről, a nézeteinkről, s arról, hogy mindig, minden körülmények között kiállunk egymásért.

Pedig alig pár hónapja ismerik egymást. Ez idő alatt sikerült próbára tenniük a kapcsolatukat?

– Én is meglepődtem, hogy ilyen rövid idő alatt így egymásra találtunk Atival. Két-három hónap alatt olyan közel kerültünk egymáshoz, mint mások sok-sok év után. Őszintén mondhatom, hogy legyőzhetetlen a barátságunk, pedig nekem aztán tényleg kevés igaz barátom van, és azok is többnyire a gyerekkoromból. Curtisszel viszont igazi szövetségesek, bajtársak lettünk.

S mit szól ahhoz, hogy a rajongói nem feltétlenül díjazzák az önök barátságát? Konkrétabban: féltik önt Curtistől.

– Igen, tudom, de nem értem. Sokan azt hiszik, hogy én egy cuki, harmonikás kissrác vagyok, aki a hangszere mögé bújik, pedig ez egyáltalán nincs így. Tíz évvel ezelőtt, amikor megismertek az emberek még teljesen más ember voltam, azóta viszont sok év telt el, és megváltoztam. Curtis semmilyen rossz dologba nem visz bele, romboló hatással sincs rám. Éppen ellenkezőleg. Elég nagy fiú vagyok már, hogy magam döntsek arról, kivel barátkozom és kivel nem. Egyébként sem vagyok egy patyolat.

Mit tanult a barátjától?

– Önbizalmat. Azt, hogy merjek új dolgokba belevágni, fejlődni és előre menni. Eddig például soha nem írtam magamnak dalokat, de most belevágtam, és eddig úgy tűnik, nagyon szeretik az emberek. Alig pár óra alatt százötvenezren tekintették meg az első közös nótánkat, az Ez vagyok én című számunkat, ami hatalmas önbizalmat adott nekem.

Említette, hogy a barátságukról szól a dal. Mikor és mennyi idő alatt született meg az új szerzemény?

– Pár óra alatt. Én megírtam a refrént és a magam részét, Curtis pedig a rapet. Mind a kettőnkből kikívánkozott ez a nóta, nem véletlenül lett ilyen őszinte. Ráadásul a videóklipre is nagy hangsúlyt fektettünk, sokat dolgoztunk azon, hogy ilyen netflixes, filmelőzetes hatása legyen.

Mi adta az ötletet?

– A Peaky Blinders című sorozat. Ati a megmentőm a klipben, ő húz ki a csávából. Több rossz arcú figurával is összebalhézom, közülük az egyik Curtis testvére, Tibike, aki alaposan szétzúzza a fejemet. A forgatás alatt kaptam is pár igazi gyomrost, mert szerettem volna, ha hiteles lesz a végeredmény, úgyhogy mondtam neki, hogy ne finomkodjon velem. Hát nem is fogta vissza magát!(nevet) Napokig nem tudtam hason aludni, de ennyi bajom legyen. Voltam ennél már rosszabb helyzetben is.

Szabó Ádám és Curtis közös dalát alább tekinhetik meg:

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában