Celeb

Sütő Enikő: Drámák vezettek ahhoz, hogy változtassak

Bors

Létrehozva: 2021.08.17.

Sütő Enikő évtizedeket tagadhatna le korából, de ő nem teszi, hiszen büszke arra, amit eddig elért. Hatvan fölött is remek formában van, a titka, hogy egészségtudatosan éli az életét. Sok szenvedés, betegség és hibák állnak a sikere mögött, azonban időben meglátta, hogy mit kell másképp csinálnia.

Sütő Enikő nagy árat fizetett azért, hogy egyszer a jó úton járjon. Személyes drámák vezettek ahhoz, hogy változtasson életmódján.

25 éve élek így, ami pillanatnyilag egy elég jó befektetésnek tűnik, hiszen most fókuszban mindenki számára az egészség.

Irigyelt modell koromban, és később is, amikor jogászként dolgoztam egy irodában – nem kifejezés, hogy nem voltam egészségtudatos – hanem kifejezetten egészségtelenül éltem – kezdte a Borsnak a ’70-es, ’80-as évek egyik leghíresebb hazai modellje, aki jogot tanult, később szakmájában is dolgozott.

Sütő Enikőnek a mozgás a gyermekkora óta az élete részét képzi, viszont sokszor annyira túlterhelt volt, hogy arra sem tudott időt szakítani. Arról, hogy mi az egészségtudatosság, nem is hallottak.

Nekünk az akkori korszellemben ez nem volt elvárás, maximum annyi volt, hogy edzeni kell. A sport mindig az életem része volt, gyerekkoromtól balettoztam, tornáztam, kosaraztam, még fociztam is. Ez a sportszeretet meg is maradt, volt hogy azzal is leálltam korábban de mindig visszataláltam a mozgáshoz. Egészségtudatosság? Az hogy van ilyen, ez miből áll, arról mi nagyon keveset tudtunk. Szerencsére nagyot fordult a világ – hangsúlyozta Enikő, aki 1989-ben indította el modelliskoláját, ahol a tanulói első kézből, a legjobbaktól kaphatnak tanácsokat és tippeket az egészséges életmódhoz.

Enikő a saját bőrén tapasztalta meg ennek jelentőségét: a traumák, amelyeket át kellett élnie, vezettek el ahhoz, hogy már 25 éve egészségtudatosan él és nem tér le az útról.

– Mindenki életében vannak drámák. Volt epekövem, ám a fordulópontot nekem az jelentette, hogy nem maradtak meg a terhességeim. Akkor észre kellett vennem a jeleket, hogy valamit másképpen kell csinálnom.

– Ez elindított engem egy csomó kérdőjellel, hogy miért van ez, így elmélyültem a témában. Én például nagyon régóta nem eszem húst, mert így érzem jól magam – hangsúlyozta Sütő Enikő, aki ugyanakkor kiemelte, hogy soha nem erőltetné senkire, hogy ne egyen húst, mert mindenki saját maga érzi, hogy mire van szüksége, de ő így érzi jól magát. Azt sem tartja kizártnak, hogy még valaha húst eszik majd, hiszen hallgat a testére és annak jelzéseire.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók