Celeb

Súlyos baleset érte Demjén Rózsit

A. T.

Létrehozva: 2016.06.19.

A vállától a csuklójáig érő gipszet kapott Demjén Rózsi, miután a hétvégén eltörte  a vállát. Az énekes több koncertet is lemondott.

Egyelőre tisztázatlan körülmények között súlyos balesetet szenvedett Demjén Ferenc, aminek következtében válltörést diagnosztizáltak nála az orvosok. A hírt az énekes közösségi oldalán keresztül a menedzsmentje osztotta meg a rajongókkal.

Demjén Ferencet baleset érte. A jobb felkarja eltörött, a vállától a csuklójáig begipszelték. Elnézéseteket kérjük! Igyekszünk pótolni az elmaradó bulikat! – áll a szűkszavú közleményben. Eddig két koncertet mondtak le, az előzetes tervek szerint, amint lehet, Rózsi újra színpadra áll, így elképzelhető, hogy szombaton, Kiskörén már gipszes kézzel, de kiszolgálja rajongóit.Az mindenesetre jó hír, hogy a törése rögzítéséhez elég volt a gipsz és nem kellett megoperálni a sérült végtagot.

A Bors telefonon próbált a Kossuth-díjas énekes állapota felől érdeklődni, de sajnos nem értük el és menedzsmentjénél sem jártunk sikerrel. A baleset körülményei a nyilvánosság számára egyelőre tisztázatlanok, de annyi biztos, hogy pénteken Rózsi még éppen és egészségesen állt a Hősök terén felépített színpadra, ahol az Itt élned, halnod kell című zenés utazásban énekelt.

Az idén hetvenedik életévét betöltő Demjén valószínűleg hetekig gipszet fog viselni, ami nemcsak a meleg miatt kényelmetlen, hanem a mozgásában is akadályozza majd. Ráadásul ismert cukorbetegsége miatt a gyógyulási folyamat is lassabb lesz, mint egy egészséges szervezet esetében.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713483612
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713483612
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713483612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713483612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók