Celeb

Soltész Rezső: új erőre kapott a szívem

uv

Létrehozva: 2020.01.31.

Tavaly de­cemberi rosszulléte óta egy ország aggódott a 74 éves előadóért, aki a Borsnak elárulta: jó egészségnek örvend. Soltész Rezső már az új lemezén dolgozik, és a nagy visszatérésére készül.

Az év végi hírek arról szóltak, hogy Soltész Rezső egészségügyi állapota megromlott és kórházba került.

A 74 éves dalszerző ezután az összes fellépését lemondta és közönségével is tudatta, hogy bár már otthonában lábadozik, orvosai tanácsára márciusig nem lép színpadra.

De ígéretet tett, hogy kárpótolja rajongóit és utólag minden koncertjét megtartja. Majd január elején újabb rossz hír került bejelentésre, és közösségi oldalán közölte, hogy egészségügyi állapotára tekintettel továbbra is pihenést javasoltak neki a szakemberek, és hogy egészen nyárig hanyagolja a fellépéseket.

Még a pesti Arénában január 11-én megrendezett 50+ éves Táncdalfesztiválon sem tudott részt venni, pedig a rendezvény plakátján is ő kapott főszerepet. Kollégái nem is felejtették el, és a tízezres tömeggel együtt énekelték el a betegeskedő énekes Szóljon hangosan az ének! című leghíresebb dalát.

A show két műsorvezetője, Gálvölgyi János és Koltai Róbert az eseményen egyébként mindenkit megnyugtatott, mondván, Rezső mindenkit csókoltat, és hála istennek jól van.Azóta azonban nagy volt a csend a zenész körül.

A Borsnak a minap sikerült utolérni Soltész Rezsőt, aki pár csörgetés után felkapta a telefont és örömmel fogadta a hívásunkat. Munkatársunk először a hogylétéről faggatta a hallhatóan jókedvű énekest.

Köszönöm szépen, nagyon jól vagyok! Elfáradt a szívem, de most új erőre kapott, és mára kimondhatom, hogy az egészségem abszolút rendben van – kezdte Soltész, aki mint megtudtuk, a napokban már a ki­adójánál is bent járt. Ezt a titkárnője is megerősítette, aki boldogan újságolta a jó hírt, első körben ugyanis nála érdeklődtünk a zenészről. Hogy munkába állt, az pedig a legjobbakat jelentheti az énekesnél.

Hogy végül nem márciusban, hanem júniusban fogok majd elkezdeni koncertezni, az annak is köszönhető, hogy időközben elkezdtem lemezt készíteni. Részben emiatt is toltuk ki az eredeti elképzelés helyett nyárra a visszatérést. A lemez ugyanis sok munkával jár, más hozzáállást igényel – árulta el az énekes.

És ahogy a legtöbb előadó, Soltész Rezső számára is óriási gyógyírt jelentett a rajongók, pályatársak szeretete, és például a Táncdalfesztiválon való összefogás és pozitív energia úgy véli, egész biztosan segítette őt megerősödni. 

Nagyon meghatódtam, amikor meghallottam, mi történt az Arénában. Nagyon szép gesztus volt ez a kollégáimtól. Az embernek mindenben segít és lelkesíti az ilyesfajta összefogás, az ekkora szeretet – mondta elérzékenyülve a zenész, aki tehát a nagy visszatérést 2020 nyarára időzíti. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713529212
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713529212
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713529212
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143888_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme a tavasz legfinomabb étele: egyszerű és olcsó alapanyagokból készül a zöldséges lasagne

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713529212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”