Celeb

Sarka Kata: Felkészítettem a gyerekeket Peti barátnőjére

kbv

Létrehozva: 2017.01.06.

<p>Noha Sarka Kata és Hajdú Péter válópere elmaradt, a békülés helyett inkább távolabb került egymástól. A gyerekekkel külön költözött édesanya csütörtökön végleg kimondta: v­­ége!</p>

Fél éve is tart már, hogy egyik pillanatról a másikra kiderült: az addig álompárnak gondolt Hajdú Péter és Sarka Kata kapcsolata megromlott, az asszony el is költözött otthonról. Eleinte még mindketten úgy nyilatkoztak, azon dolgoznak, hogy meg tudják menteni a házasságukat, a válóperük nyitányának számító békítő tárgyalásra sem mentek el. Mára azonban világossá vált, erre semmi esély. Ha egyelőre nem is a bíróság mondta ki, de mindketten lezárták kapcsolatukat, és sok pletyka kering arról is, hogy talán már mindkettőjüknek van valaki más. Annyi mindenesetre csütörtökön kiderült, hogy Péter egy lány oldalán szilveszterezett. Miskolcon köszöntötte az új évet egy baráti társasággal, a feltűnően csinos hölggyel pedig közös fotó is készült. Ezen Hajdú alig észrevehetően, de a barna lány derekán pihenteti a kezét. Információink szerint  az új év első napjait is a lánnyal tölti, együtt síelnek Ausztriában.

A jeleket és az újságcikkeket Kata is látta, aki egyértelműen a világ tudomására hozta: vége a kapcsolatuknak. 

– Mivel a mai sajtóban olvashattátok, ezért nem mondok újdonságot azzal, ha végre kimondom, hogy Petivel a házasságom véget ért. Az okokról nem szeretnék beszélni sem most, sem a jövőben, kérlek, hogy ezt tartsátok tiszteletben! Nagyon-nagyon jó érzés, hogy ennyien írtok és ennyien biztattok! Hiszem és tudom, hogy minden rendben lesz velünk a jövőben, és megálljuk a helyünket hárman is! – utalt két gyermekére. – Nehéz időszakon va­gyunk túl, de az élet engem igazol, hogy jó döntést hoztam!– írta közösségi oldalán Kata, akit a Bors is megkeresett.

– Nekem a gyerekeim a legfontosabbak, és édesanyaként fontosnak tartom azt is, hogy Noncsit és Dávidot is felkészítsem arra, hogy az édesapjuk körül megjelenik egy másik nő, az életébe jön egy új szerelem. A napokban beszéltem velük erről, és úgy láttam, hogy ez megérintette őket. Gondoltam, hogy így fogadják, de mégis szükséges volt, hogy felvilágosítsam őket, hiszen a nyilvánosság előtt éljük az életünket, bármikor bárhol megjelenhet olyan cikk vagy kép, ami eljut hozzájuk, vagy a társaik szóba hozzák az edzésen vagy az iskolában. Sokkal jobb, hogy ha én készítem fel őket erre a helyzetre – érvelt a Borsnak Kata.

Hajdú: szólok, ha lesz valakim

– Nem igaz, hogy egyetemista lánnyal randiznék, és nem igaz, hogy új barátnőm van! Bár hat hónap külön­élés után simán beleférne, ha randiznék bárkivel is, de nincs új kapcsolatom, nincs új barátnőm! Szólni fogok, ha lesz! – írta közösségi oldalán Hajdú, akit a Bors külföldön ért utol.

– Nincs senkim, tudomásom szerint ő kezdett új életet más oldalán – nyilatkozta munkatársunknak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135626_auto_resized.jpg
origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713480912
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713480912
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713480912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713480912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók