Celeb

Sámán kereszteli a Viszkis kislányát

Bors

Létrehozva: 2019.07.31.

Különös keresztelő, pontosabban névadó előtt áll a féléves Ambrus Anna. A Viszkis kislányát ugyanis ősi magyar szokás szerint az égtájak felé emelve áldja meg a sámán.

Ambrus Attila köztudottan nagy hagyományőrző hírében áll, és nemcsak szülőföldje, Erdély örökségét igyekszik ápolni, de a szkíta, ősmagyar és hun kultúrát is próbálja életben tartani családjában. Már a Viszkis 2015-ös esküvője sem hagyományos polgári szertartás volt, hiszen Attila és Réka vérszerződéssel kötött házasságot egy ősmagyar sámán szertartás keretében, most hétvégén pedig elsőszülött kislányuk, Anna is átesik egy különleges rituálén, melyet búbánatvölgyi otthonuk közelében, a Dédai-tónál található családi telken tartanak.

– Éppen most építjük a kertbe a kazah jurtát, ami remélhetőleg ma, de legkésőbb holnap már állni fog. Most hétvégén tartjuk a gyermekünk névadó ünnepségét, mivel Anna nemsokára féléves lesz – kezdi a Borsnak Ambrus, akit arról kérdezünk, mekkora buli várható kislánya „keresztelőjén”.

– Majdnem olyan lesz, mint egy lakodalom, nagyjából negyven vendéget várunk. Már most le vagyok izzadva a sok szervezkedéstől, és kicsit be is vagyok feszülve, annyi mindent kell csinálni, és közben még ugyanúgy ott vannak a hétköznapi teendők is. A keresztszülők, a barátok és rokonok mellett még zenészt is intéztem, úgyhogy elég nagy dzsembori várható – folytatja a Viszkis. Attila lapunknak azt is elárulja, pontosan hogyan is néz ki egy ilyen ősmagyar szertartás.

– Nem keresztelő lesz, hanem névadó ünnepség, sámánok közreműködésével. Az események egy ősi, négyezer éves kultikus szertartás szerint zajlanak majd, vagyis nem az ujjunkból szoptuk őket, hanem egy ezzel foglalkozó, elég komoly magyarországi társaságot kértünk fel, hogy bonyolítsák le a ceremóniát. A szertartás maga a jurtánál lesz, amit pont emiatt szereztem be, és pontban fél egykor kezdődik, mert a hagyomány szerint a Nap állása sem mindegy a névadáskor. A gyereket sem keresztvízbe kell belemártani, hanem fel kell emelni az égtájak felé, de itt nincs semmilyen véráldozat és hasonló dolgok – avat be minket a részletekbe.

A ceremónia helyszínéül szolgáló aprócska telket még tavasszal vásárolták meg Ambrusék, és ironikus módon a terület előző tulajdonosa börtönőr volt. A kis birtokot a Viszkis szabadidejében próbálja csinosítgatni, és már növényeket is ültetett, így a kerítéseken belül található cseresznye, meggy, barack, alma, szilva, körte, naspolya, borsó, hagyma, retek, répa és paradicsom is, és még egy rönkházat is terveznek majd a domboldalba.
A Viszkis jó házigazda lévén Anna névadóján is igyekszik a meghívott vendégeket a lehető legjobb ellátásban részesíteni.

– A kenyeret már szombaton megsütöm, és csak emiatt lemondtam egy rendezvényt is. Elsősorban erdélyi ételek lesznek, és megpróbálom kicsit megidézni a székely ízeket, hogy aki eljön, az otthon érezze magát, mert a vendégsereg nagyjából fele erdélyi. Mivel a rokonságom számomra nem létezik, így az én részemről elsősorban barátok jönnek, illetve azok, akik korábban is segítettek nekem és támogattak az újrakezdésben. Réka pedig Bajáról származik, így a társaság másik fele odavalósi – meséli Attila, akit kerámiájával legközelebb augusztus 16. és 20. között a 43. Boglári Szüreti Fesztiválon találhatnak meg az érdeklődők, utána pedig Románia felé veszi az irányt.

– A boglári napok után a Kolozsvári Magyar Napokon is feltűnök majd, és közben meglátogatom a nagymamám sírját is. Visszük magunkkal Annát is, hiszen tőle kapta a nevét – árulta el a Viszkis.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085641_auto_resized.png
origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...