Celeb

Rippel Feri boldog 26 évvel fiatalabb párjával

uv

Létrehozva: 2018.07.14.

<p>Az artista és párja fél éve van együtt, de nem terveznek előre. Ugyanakkor a családalapítást sem zárják ki.</p>

Fiatal párt választott magának az ország egyik leghíresebb artistája, Rippel Feri, aki nem volt szívbajos, és első randira a Story-gálára hívta el a modell-lányt. De az idő őket igazolja, az akkor még szinte egymásnak is ismeretlen páros ugyanis azóta is együtt van. Találkozásuk előtt két évvel egyébként már összefutottak egy rendezvényen, és Viki bejelölte közösségi oldalán az erőművészt, de csak évekkel később kapta meg a várva várt visszaigazolást. A szerelmesek péntek délelőtt a Mokkában interjúztak, majd Rippel Feri a Borsnak is mesélt kapcsolatáról. 

– Nagyon szeretjük egymást Vikivel, és valóban, a 26 év tényleg egy szép szám, de én kitűztem célul, hogy legalább 100 évi élek, úgyhogy a korkülönbség biztos nem lesz akadály számunkra. A kor, mint olyan, eltűnt belőlem, Viktória pedig volt, van és lesz is – mondta az artista, aki bár komolyan veszi szerelmüket, nem szeret tervezni.

– Én sosem voltam csélcsap ember, és továbbra is így szeretném élni az életem, de hogy évek múlva mi lesz, az nem téma nálunk. Szeretjük megélni a „mostot”, és a jövőképet csak annyira festjük fel magunk előtt, hogy 1–2 napra, hétre tervezünk előre. A jövő maradjon még titok előttünk is – vélekedik az idősebb Rippel fivér, aki valószínűleg korábbi válása miatt fogalmaz ilyen óvatosan.  

Feri 2006-ban ismerte meg Simó Vivient, akit három évvel később feleségül vett, és akivel közös kisfiuk is született, Krisztofer Herkules. Négy év házasság után azonban a pár a különválás mellett döntött. Az artistát ezután több szépségkirálynővel is hírbe hozták, de minden románc kárászéletűnek bizonyult, hivatalos barátnőként ugyanis most, sok év után Halász Vikit mutatta be. És bár a páros nem tervez előre, fél év együtt járás után a családalapítást sem zárják ki.

– A gyerekvállalás két embe­ren múlik, és én sosem készen, hanem kézen állok – viccelte el a kérdést Feri.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668312
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079061_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tolvai Reni lufikkal jelentette be, özönlenek a jókívánságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...