Celeb

Reviczky Gábor elmondta, ezzel segítheti mindenki a járvány leküzdését

Bors

Létrehozva: 2021.04.15.

A Kossuth-díjas művész túl van már a két oltáson, de szerinte vannak és kell is alkalmazni alternatív eszközöket a koronavírus legyőzésére. Ilyen az emberi rezgésszám emelése, ami hatékony a járvány leküzdésében. 

Reviczky Gábor az elsők között volt, aki regisztrált a koronavírus elleni oltásra. A 72 éves művész bár remek egészségnek örvend, de nagy dohányos, ezért pontosan tudta, hogy kemikáliák nélkül nem lesz esélye a vírus ellen. A lassan fél évszázada pályán lévő színész szerint azonban az oltás mellett lehet, sőt kell is olyan alternatív gyógymódokat alkalmazni, melyek segítségével legyőzhető lesz az egész bolygót megfertőző koronavírus. Ilyen a rezgésszám emelés, melyet gondolatok útján lehet irányítani.

Amikor Reviczkyt arról kérdeztük, hogy milyen körülmények között találkozott a boldogság-rezgés fogalmával, a világ legtermészetesebb módján azt válaszolta: amikor egy kvantumfizikáról szóló könyvet olvasott. 

– A színészet mellett mindig is foglalkoztatott a fizika, szeretem, szeretném megérteni a körülöttünk lévő világot, akár a legapróbb sejtek működésének szintjén is. – mondja a Bors megkeresésére a színész – Éppen ezért, hosszú évek óta olvasok ilyen témájú könyveket, cikkeket, tanulmányokat, az abban leírtakat pedig igyekszem alkalmazni. Ilyen a boldogság rezgés témája is. A koronavírustól nagyon sokan félnek. A félelem szintje mérhető, 5 hertzen rezeg, a boldogság pedig 250 hertzen. A koronavírus sejtjei azonban már 20 hertzen elpusztulnak. Ez azt jelenti, hogy ha az embereknek sikerülne pozitív irányban befolyásolniuk a hangulatukat, sokkal kisebb eséllyel telepednének meg a szervezetükben a vírusok, mint most. Vidám zenéket kell hallgatni, kedves filmeket, kabarét nézni és máris jobb lenne a helyzet. 

Nem a levegőbe beszél, otthon, saját magát is aláveti a boldogság rezgés terápiának. 

– Olyan videókat nézek otthon, melyek vizuálisan és hangilag is emelik a rezgésszintemet. – mondja a művész, majd így folytatja: – Emellett a munkám is boldogsággal tölt el, vagyis magasabb rezgésszinten tart. Szerencsés vagyok, mert a pandémia alatt is megtaláltak a feladatok, sokat szinkronizálok, narrálok, készül az “Erdei utakon” című műsorom újabb része, interjúkat adok, fotózáson veszek részt... Hiszek abban, hogy ha képesek vagyunk a legapróbb dolgoknak is örülni, az hozzájárul az egészségünk támogatásához. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128621_auto_resized.jpg
origo.hu

Erre várt és ettől félt a világ: Oroszország megszólalt Irán Izrael elleni támadásáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713268510
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130515_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713268510
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi