Celeb

Rékasi Károly: Bicegő nyomorék lettem!

uv

Létrehozva: 2019.10.25.

A színész felmondott a József Attila Színházban, mert egyetlen új darabot sem osztottak ki rá. Rékasi szerint csak roggyant bácsit játszhatna.

Forrás: Dombóvári Tamás

Csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken folytatódott Rékasi Károly motorbalesetének ügye, ahol a vádlottra első fokon kiszabott féléves börtönbüntetést elengedték, de kártérítést kell fizetnie a színész számára. A baleset és a négy és fél éve húzódó pere na­gyon megviselte Rékasit.

– Nem vagyok bosszúvágyó, én csak az igazság kimondását és érvényesítését szerettem volna. Két és fél évig az életem nagy ré­szét kórházban töltöttem, négy centivel rövidebb jobb lábbal élek, és még csak most kezdődik az ügy anyagi rendezése, mert aki elütött, elismerte a hibáját, végül meggondolta magát, így a bíróság csak most tudott pontot tenni a történtek végére. Arról már nem is beszélek, hogy egy „sajnálom” sem hagyta el a száját irányomban – kezdte a Borsnak Rékasi, aki úgy érzi, gázolója a saját lelkiismeretével kell, hogy elszámoljon.

A színész minden erejével igyek­szik maga mögött hagyni a múltat, ám ez nem egyszerű.

– A baleset óta csak ál­momban futhatok. Ez egy nem létező dolog lett számomra. Szembesülnöm kellett azzal is, hogy a következő évadban egyetlen új darabban sincs ott a nevem. Persze érthető, hiszen egy bicegő, dülöngélve járó nyomorék – és ezzel a szóval nem minősítem, csak nevesítem magam – maximum egy idős, roggyant embert játszhat, amire köszönöm, még nem készülök. Más szerepben a sántítással vi­szont elvonhatom a néző figyelmét, így elbúcsúztam a József Attila Színháztól – mondta kissé megtörten a színész.

– Még nem tudom, merre to­vább, de úgyis kitalálom. De bármerre is vezessen az út, az biztos, hogy a színészkedés lesz a fő csapás, hiszen nem értek máshoz – nevetett humorát nem veszítve Rékasi. – A sorozat egy fix pont az életemben, ott nyilván nem probléma a bicegés, a többit pedig majd meglátjuk.

Mint ismert, 2015 júliusában Rékasi Károly a 22. kerületben, a Háros és a Gyöngyszem utca kereszteződésében motorjával egy Volkswagen Passatnak ütközött. A súlyos baleset következtében a színész lélegeztetőgépre került, a medencéje és a törzse megsérült, és fejsérülése is lett. Megmentették, de újra kellett tanulnia járni. A baleset következményeit pedig ma is viseli: egyik lába négy centivel rövidebb, mint a másik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711666510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...