Celeb

Kiderült a szexi modell drogdíler múltja, búcsút inthet az ingyen ruháknak

Bors

Létrehozva: 2021.04.11.

Igencsak kellemetlen helyzetbe került az az insta-modell, akinek most hozták nyilvánosságra nem épp makulátlan múltját. Nem lennénk meglepődve, ha ez a karrierje végét is jelentené.

Foghatja a fejét Rebecca Vieira: az angol hölgy anno az MTV egyik valóságshow-jában, a Celebrity Bumps-ban tűnt fel, mint a brit rapper, Marcel Somerville párja, azóta pedig elég ügyesen meglovagolta a maga 15 perc hírnevét, no meg persze szerelme ismertségét, hiszen viszonylag keresett Insta-modell lett.

Most azonban könnyen lehet, hogy megfeneklik a karrierje, ugyanis kiderült róla, hogy priusza van.

A szőke szépséget anno Rebecca Marques néven vették nyilvántartásba a hatóságok: 20 hónapot ült is, mint drogkereskedő, a nála talált, kifejezetten eladásra szánt kokain és heroin miatt – írja a Mirror.

Noha az ügyet most maga a modell is beismerte, sőt, úgy fogalmazott, belekényszerítették a drogkereskedelembe, de örül, hogy maga mögött hagyhatta ezt az életet, azért kétesélyes, mit szólnak ehhez az Instagramján hirdető márkák, amik nem biztos, hogy szívesen adnák a nevüket egy ilyen múltú hölgyhöz.

Hirdetők nélkül pedig a Vieira-jellegű influenszerek nem sokra mennek a követőikkel...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634418
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634418
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók