Celeb

Testi és lelki sokk: ezt érezte Radics Gigi, amikor belenézett a tükörbe - videó

Bors

Létrehozva: 2021.05.17.

Az anyaság testileg és lelkileg is megváltoztatta Radics Gigit.

Sok tekintetben megváltoztatta az anyaság Radics Gigit. Az énekesnő erről Lilu sminkműsorának legújabb YouTube-adásában mesélt.

Amióta megvan a gyermekem, nem igazán sminkelek. Elkezdtem azt érezni, hogy jól érzem magam a bőrömben, és ez tök jó, hogy megspórolok az életemből két órákat – mondta mosolyogva Gigi.

Testi és lelki sokk szülés után

Hozzátette, az anyaság sok tekintetben megváltoztatta. Már a dívás ruhákat sem szereti annyira.

Nyilván megváltozott a testem azzal, hogy édesanyává váltam. Most már nem foglalkozom vele, de amikor megszültem, akkor nyilván sok nőben van ez, hogy: „Úristen, mit látok a tükörben...”. És aki azt mondja, hogy ez nem így van, az hazudik. Nyilván az egy testi, lelki sokk egy nőnek, amikor meglátja magát szülés után, de amúgy ez hamar elmúlik. Szóval amikor a kislányodra vagy a gyermekedre nézel, akkor ez azonnal megszűnik – fogalmazott Gigi, aki bár szeretne úgy kinézni, mint másfél éve, amikor edzett és odafigyelt az étkezésre is, de mostani külseje sem zavarja a mindennapokban.

Nem az van, hogy belenézek a tükörbe és behányok magamtól, már bocsánat. Elvagyok jól magammal, meg nem méregetem magam napi szinten. Tudok ezzel a testtel élni – mondta.

Egy kiló kenyér ebédre

Korábban nagyon odafigyelt az étkezésre is, egy évig nem evett tésztát, cukrot és olykor egy hét alatt hétszer ment el edzőterembe.

de Amikor terhes voltam, úgy gondoltam, hogy eleget fogyókúráztam. Volt olyan, hogy egy kiló kenyeret megettem egyedül ebédre, esküszöm – vallotta be.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139544_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713532211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”