Celeb

Radics Gigi Amerikáig utazott a szerelemért

Bors

Létrehozva: 2019.01.18.

Jelenleg éppen Amerika felé tart az énekesnő, hogy végre együtt lehessen régen látott szerelmével. A pár már fél éve nem találkozott.

Forrás: Instagram

Hihetetlenül jól indult az év Radics Gigi számára: az énekesnő egyik dala felkerült a Billboard zenei listára, és végre szerelmével is találkozhat. Az X-Faktor mentora most is épp repülőn ül, hogy az óceán felett átszelje azt a több ezer kilométert, ami elválasztja a bahamai származású, de Los Angelesben élő 25 éves sráctól, Kai Strachantól. A fiatalok Gigi tavalyi amerikai útján ismerkedtek meg, amikor az énekesnő klipet forgatott, amiben Kai statisztált. 

– Nem titkolom, hogy ez egy nehéz dolog, hogy valaki párkapcsolatban úgy éljen, hogy az távkapcsolat. De mindennap beszélünk, SMS-ezünk, ha van pár percünk. Így zajlik ez most nálunk. Fél éve nem láttam őt, úgyhogy most már kicsit besokalltam. Jó lesz újra találkozni – nyilatkozta Gigi az út előtt a Fókusznak.

A srác egyébként tanul magyarul, hogy „szeretlek, Gigi” már nagyon jól megy neki. Gigi egyébként azt mesélte, nagyon sokat kapott és tanult ettől a kapcsolattól, még akkor is, ha fizikailag nem sokat van együtt a párjával. Erre most lesz lehetőségük, ugyanis Gigi a családjával három hónapot tölt majd a tengerentúlon, csak április végén jönnek haza. Kerestük Gigit, hogy meséljen a szerelméről, de menedzserén keresztül üzente, már épp a repülőtérre tart, hogy végre elindulhasson hozzá és átölelhesse.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132052_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes dolgot találtak egy moszkvai irodában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27097_resized.jpg?avcount=1713239713
origo.hu

Zelenszkij beismerte, hogy óriási a baj, közel a vég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132085_auto_resized.png
metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132994_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Breaking! Ukrajna csapást mért a krími orosz parancsnokságra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713239713
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132169_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Van egy jó és egy rossz hírünk az autósoknak: melyikkel kezdjük?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közel a végítélet? Beigazolódni látszik Nostradamus pusztító jóslata

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Mv5xfZk2vL2ZYnf23NMJNAQ_AZTj6sKidW_d_ONj-V8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0ZWU1NzEzYTVlYzRiMzM5ZDVmOTNhYmI0NTliY2Uw.jpg
Konfliktus

Házasság első látásra: újabb balhé tört ki Petra és Andris között