Celeb

Puzsér: Zámbó Krisztián kappanhangú

Bors

Létrehozva: 2016.11.07.

Mintha fejjel menne a falnak Puzsér Róbert: Sznobjektív című műsorában Jimmyt kritizálta, ám a Király fia a vére árán is védené az édesapját.

A kappanhangú énekes, aki apja hírnevén élősködve küzdötte le magát trash-celebritássá, verekedni óhajt velem, mert úgy véli, megsértettem az apja emlékét – írta tegnap Facebook-oldalán Puzsér Róbert. A kappanhangú énekes címének kétes dicsősége pedig Zámbó Krisztiánt illeti.

A nézeteltérés oka, hogy a kritikus új műsora, a Sznobjektív egyik adásában felsorakoztatta az általa legpusztítóbbnak ítélt magyar slágereket, a lista ötödik helyére pedig nem mást, mint a Király Egy jó asszony mindent megbocsájt című slágerét helyezte. Ezt nehezményezve Krisztián boxmérkőzésre hívta ki az általa beszédhibásnak, tenyérbemászónak és vízfejűnek tartott Puzsért, hogy így védje meg apja becsületét” – nem tartja magát a szavak emberének, döntsön tehát az ököl!

Az édesapját mindenáron védelmező gyermek úgy gondolja: Jimmy a hit és a szerelem hírnöke volt, Puzsér azonban tegnapi válaszában kiállt korábbi állításai mellett, miszerint az Egy jó asszony mindent megbocsájt soviniszta és alávaló szennyirodalom. Puzsér úgy gondolja, hogy aki mindent megbocsájt az inkább áldozat, sem mint jó asszony, hiszen van, ami megbocsájthatatlan – ilyen például az erőszak.

A meccs azonban elmaradni látszik. Puzsér gyávaságnak értékeli, hogy Krisztián egy hozzá hasonló fizikumú figurát hív ki verekedni, ugyanakkor azt is felveti, hogy vajon ő mint kritikus, vagy fia mint előadóművész hoz nagyobb szégyent a legendás énekesre, Zámbó Jimmyre.

Felhívtuk telefonon a vitatkozó feleket, ám egyikük sem kívánt többet mondani, mint amit leírt. Nem tudni, mi lesz vitájuk eredménye, egy azonban biztos: Puzsérnak ismét sikerült az újságokba verekednie magát. Talán nagyobb felületen is, mint a vele párhuzamosan, másik csatornán szereplő ellenfele, Hajdú Péter teszi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091734_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081782_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...