Celeb

Puskás Peti apukája elalélt: lenyűgözi a leendő menye, Dallos Bogi játéka

Bors

Létrehozva: 2021.06.14.

Negyvenhat év után lassan elbúcsúzik a színpadtól a művész. Puskás Tivadar még utoljára egy kicsit megkönnyeztette a nyíregyházi közönséget kis menye, Dallos Bogi és Peti fia társaságában.

Forrás: FACEBOOK

Kevés színésznek adatik meg, hogy fiával és leendő menyével lépjen egy színpadra. Most ezzel a jutalomjátékkal búcsúzik a közönségtől Puskás Tivadar, a nézők kedvenc Pusija.

– Már néhány éve arra gondoltam, meg kellene csinálni a Napsugár fiúk című előadást. Akkor még másokkal képzeltük el az előadást, most pedig Peti fiam és Dallos Bogi, a kis menyem a partnereim a színpadon. Sokan féltettek, hogy a családtagok nehezen fognak majd együtt dolgozni, nos csak annyit mondok a kétkedőknek, a partnereim lenyűgöztek a munka során, nem a fiamat és a majdani feleségét, hanem profi művészeket érzek magam mellett a darabban – hangsúlyozta lapunk érdeklődésére Puskás Tivadar.

A színész egyébként a főiskola elvégzése után húsz évet a fővárosi Arany János Színházban töltött, aztán nyakába vette az országot: fellépett Miskolcon, Tatabányán, Debrecenben, Békéscsabán és természetesen Nyíregyházán, ahol második otthonára lelt.

Búcsúzik a színháztól

Most ott búcsúzik a nagyérdeműtől, akik persze nem akarják elengedni.
Imádok játszani, de egyre jobban, mondjuk úgy, nem szeretek próbálni, pedig valamikor „nagy” próbamester voltam – közölte Puskás Tivadar.

– Most már egyre morózusabb vagyok, és lehet, ezért nem értek egyet néhány rendezővel.

Azt sem hallgatta el Tivadar, hogy a főváros és a nyírségi város közti távolságot egyre nagyobbnak érezte már, egyre nehezebben viselte a rengeteg időt, amit az utazással töltött a családjától, a szeretteitől távol.

– Sokat törtem fejem, mi lenne a igazi megoldás – folytatta.

– Aztán a koronavírus-járvány, lehet furcsán hangzik, de segített a megoldásban. Rájöttem, hogy az elmúlt évtizedek alatt milyen keveset töltöttem a családommal, a gyerekeimmel, a kutyámmal, szóval a szeretteimmel. Már tudom, hogy nem szabad csak a hivatásnak szentelni az életet. Nyugdíjaztam magam, hiszen szabadúszó színész vagyok már húsz éve – fűzte hozzá. A darab végén a közönség felállva éljenezte és vastapssal köszöntötte az előadókat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713498611
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140754_auto_resized.jpg
life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713498611
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713498611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713498611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók