Celeb

Prostiszerepre keres lányokat Vajna Tímea

Döbörhegyi Anna

Létrehozva: 2016.01.20.

Új magyar, államilag támogatott film forgatása kezdődik hamarosan. A filmkészítők Vajna Tímea cégével kerestetnek szereplőket.

Vajna Tímea cége is részt vállal egy, az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap 897 millió forintos támogatását elnyert film elkészítésében. Kondor Vilmos Budapest noir című sikerkönyvének filmes feldolgozásáról van szó, a forgatás a tervek szerint februárban kezdődik.

Az államilag támogatott produkció Vajna Tímea cégével is szerződött, ugyanis, mint kiderült, Tímea vállalkozása, a Universe Management szereplőket biztosít a filmhez. Vajnáné vállalkozásának Facebook-oldalán tett közzé egy felhívást, amely szerint 18–35 év közötti nők jelentkezését várják, egy 1930-as években játszódó magyar film bordélyjelenetéhez.

A hozzászólásokból kiderül, kurtizánokat keresnek, ám, hogy pontosan milyen feltételeknek kell megfelelni, és, hogyan, milyen ruhában kell megjelenni a válogatáson, arra egyelőre nem derült fény, mert Tímea sajtósától azt a választ kaptuk, hogy amint sikerül egyeztetnie Vajna asszonnyal, jelentkezik.

A Magyar Nemzeti Filmalap korábbi sajtóközleménye szerint az 1936-ban Budapesten játszódó bűnügyi történet filmes adaptációjának rendezője Gárdos Éva, vezető producere pedig Kemény Ildikó lesz.

A szépségversenyt szervező üzletasszony két barátnőjével alapította a Universe Management Kft.-t. Tavaly nyáron a Borsnak elmondta, éjt nappallá téve dolgozik, hogy sikerre vigye ezt a vállalkozását is.

– A cég három tulajdonosa három területet képvisel: Szabó Dóri a modellvilágot, Sárosi Mona a rendezvényeket, én pedig a filmes lehetőségeket hozom be a cégbe – árulta el akkor Tímea. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146794_auto_resized.jpg
origo.hu

Úgy tette vissza a leszakadt lökhárítót, ahogy senki, a végén jött a zseniális slusszpoén - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713613511
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146890_auto_resized.jpg
life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713613511
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144504_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713613511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713613511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713613511
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó