Celeb

Piával védekezett a bíróságon Oszter Sándor

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2017.05.05.

Forrás: Bánkúti Sándor

Újra bíróság elé állt tegnap Oszter Sándor, Kossuth- és Já­szai-díjas színművész, akit többedmagával vesztegetés és befolyással üzérkedés bűntettével vádol a Központi Nyomozó Főügyészség. Oszter a hatodrendű vádlott, akinek a periratok szerint neves ügyvédeknél kellett közbenjárnia azért, hogy egy körözött bűnöző megússza a börtönt.

– Emlékeim szerint másfélszer beszéltünk egymással telefonon. A beszélgetés tartalmára nem emlékszem, csak azt tudom, hogy a férfi, aki hívott, épp egy kukoricásban rejtőzködött a rendőrség elől – kezdte cseppet sem szokványos vallomását a színművész.

Amikor a bírók szembesítették Osztert azzal, hogy a valóságban öt alkalommal csevegett a bűnözővel, így válaszolt: 

– Abban az időben sokat it­tam, nem tagadom, elképzelhető, hogy akkor hívott telefonon, amikor már po­haraztam.

Oszter Sándor közel háromórás vallomástétele alatt többször hangsúlyozta, hogy neki ebben az ügyben nincsen semmilyen szerepe. A neve csak azért került az iratokba, mert közös filmet tervezett az egyik vádlottal, aki egyébként közeli kapcsolatot ápolt az említett bűnözővel.

– A lelkiismeretem tökéletesen tiszta – nyilatkozta a Borsnak Oszter Sándor a tárgyalási nap lezárása után. – Én teljesen jó­hiszemű voltam, velem mindössze egy, az ÁVH-ról szóló filmet terveztek forgatni, így kerültem a képbe.

A per egyébként folytatódik, a színész még nincs túl a nehezén.

A bírák felhívták a figyelmét arra, hogy a következő tárgyaláson tovább faggatják majd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141533_auto_resized.jpg
origo.hu

Bayer Magyar Péternek: Kussolj és ne hazudozz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713506709
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713506709
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713506709
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713506709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók