Celeb

Papp Szabi: Elmúlt az a korszak, amikor azt mondtam, unatkozom, rúgjunk be!

H. G.

Létrehozva: 2017.10.14.

A rockerlétből dobták a tévézés mélyvízébe, amikor a Sztárban sztár zsűritagja lett Papp Szabi a Szupernemből. A hírnév nem változtatta meg, az idő annál inkább.

Majkával már szerepelt egy valóságshow-ban. Ő is biztatta, hogy elvállalja a Sztárban sztárt?

Az már nagyon régen volt, de azóta is jóban vagyunk. Évek óta kapom a felkéréseket, de többet nem fogadtam el, most mégis büszke vagyok, hogy bevettek a csapatba, és az egyik legnézettebb magyar mûsor részese lehetek. Én igazából gyomorból döntök, de Majka is bátorított.

Kezdetben kritizálták, például a hadarása miatt is. Most milyenek a visszajelzések?

Az elején volt bennem egy egészséges drukk, ezt lehetett hallani is. De egyre jobbak a visszajelzések, sokan megállítanak az utcán. A múltkor egy angol üzletasszonynak tűnő hölgy tört magyarsággal gratulált.

Mi a titka, hogy ilyen profi módon ke­rüli, illetve kezeli a konfliktusokat a műsorban?

Mindig vezető szerepben voltam, és nem csak azért, mert két gyerekem van. A zenekarban, a vállalkozásomban is irányítanom kell, ezért figyelek az ilyesmire.

A családtagjai biztosan nézik a show-t. A gyerekek büszkék a papára?

A feleségem és édesanyám is őszinte kritikusom, de nagy szükségem is van erre, például a lemezeimnél is. A hatodik után már nem biztos, hogy észreveszem a hibákat. Látom, hogy tetszik nekik, ezért boldogan vágok bele minden adásba.

15 éve a Szupernem egy lepusztult gyárépületben gyakorolt, most pedig egy csillogó tévé­show-ban szerepel. Megváltozott Papp Szabi?

A gyárépületből nem mentünk ötcsillagos szállodába. Egy hasonló épületben próbálunk most is. Ugyanúgy szeretek kocsmázni, lyukas nadrágban járni, mint régen, és nem hordok drága órát.  

Alternatív rock-punk klubot hoztak létre, Ausztriától Japánig jönnek ide fellépni a zenekarok. Megy még az éjszakázás?

Esélyem nincs rá. Ugyanis ha belevágnék, négy napig nem tudnék felállni a másnaposságtól. Elmúlt az a korszak, amikor azt mondtam, unatkozom, rúgjunk be! Imádom a gyerekeimet, szeretném látni, ahogy felnőnek. Imádok velük reggel kelni, különórákra vinni őket.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084828_auto_resized.png
origo.hu

Egy szál törölközőben állt ki az erkélyre a Házasság első látásra sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087983_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hont András kérdőre vonta Bayer Zsoltot: Tíz éve rühellitek, utáljátok, kerülitek? Hát, ti tartottátok el!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel