Celeb

Marsi Anikó után Palik Lacira is rátalált a boldogság: Ezt lehet tudni a titokzatos nőről

Bors

Létrehozva: 2021.07.22.

Csak néhány hete indította el a válást Marsi Anikó és Palik László, ám úgy tűnik, máris megtalálták a boldogságot más oldalán.

Forrás: Archív

A sors útjai kifürkészhetetlenek. A sportriporter egy sikertelen házasságon, a híradós pedig több kudarcba fulladt kapcsolaton volt túl, amikor 2005-ben egymásra találtak. Idén azonban elváltak az útjaik.

Bár a házasságuk tönkrement, úgy tűnik, egyikük sem temetkezett magányba, hamar nyitni tudtak mások felé. Anikó Szulák Andrea expasijával, Gy. Gáborral jött össze, Palik Laci pedig egy fiatal lánnyal került közelebbi kapcsolatba. Ám könnyekkel és csalódásokkal teli utat kellett bejárniuk idáig - írta a HOT csütörtöki számában.

Sokan csodálkozhatnak, hogy ilyen rövid idő elteltével máris új kapcsolata van Anikónak, akit látszólag jobban megviselt a szakítás, azonban a ma is vonzó kétgyermekes édesanyáról azt is tudni lehet, hogy a házassága előtt sem volt jellemző, hogy hosszasan egyedül élt volna. Első ismert szerelmével, Batiz Andrással 1997-ben jöttek össze, évekig a magánéletük és a munkájuk is összefonódott. Ám ennek meglett az ára: Anikót elcsábította szintén a csatornánál dolgozó kollégája, Papp Gergő. „Pimasz úr” öt évvel ezelőtt a NaNeee! című műsorában vallotta be, hogy bizony még össze is verekedett Batizzal Anikó kegyeiért. A románc egészen 2005-ig tartott, amikor a Tények híradósa beleszeretett a nála 13 évvel idősebb Palik Lászlóba, hozzá is ment, és két kisfiuk született.

Ő lehet az igazi?

Most pedig Gy. Gábor rabolta el a szívét, aki már két gyönyörű színésznőt is levett a lábáról. Közel 15 évvel ezelőtt Szulák Andreát hódította meg – egy közös lányuk is született –, majd a szintén színésznőként ismert Agócs Judit lett a párja, akitől egy kisfia van. Mindkét művésznővel drámaian megromlott a kapcsolata a szakítás után, ám az utóbbi időben a gyerekeik miatt próbálták rendezni a nézeteltéréseket.

A férfi öt évvel fiatalabb Anikónál, és egészen mással foglalkozik, mint a népszerű képernyős korábbi szerelmei. A kétgyermekes édesapa korábban taxisofőrként dolgozott, tavaly egy étteremben kapott munkát, idén pedig már a ferihegyi repülőtéren keresi a kenyerét.

Még nem állnak ki a nyilvánosság elé

Akárcsak Anikó, Laci is mindig népszerű volt az ellenkező nem körében. Amikor megismerkedtek, már túl is volt egy váláson. Az első szerelme az ismert teniszezőnő, Temesvári Andrea volt, majd az első felesége egy ma is ismert és sikeres bírónő, akitől egy kislánya született, Juli. Tizenöt év után most felbomlott a második házassága is, de úgy tűnik, ő sem maradt magányos.

– Laci körül az utóbbi években szebbnél szebb nők voltak. Úgy tudom, neki is van már valakije, aki megdobogtatta a szívét, ám egyelőre még csak az ismerkedési fázisban vannak  – árulta el a HOT-nak egy neve elhallgatását kérő informátor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142269_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713477911
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713477911
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117771_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

30 kilót fogyott Viktória, aki egy szerelmi csalódás miatt hízott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713477911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713477911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók