Celeb

Özvegye letiltja Aradszky dalait

K. Sz.

Létrehozva: 2018.06.14.

Egyáltalán nem tetszett Éva asszonynak, amikor egy rendezvényen más énekes előadásában hallotta elhunyt férje dalát. Ekkor Aradszky László özvegye eldöntötte, hogy semmilyen átdolgozáshoz nem járul hozzá. Sőt meg akarja tiltani, hogy más énekelje fér­je dalait.

Forrás: Bánkúti Sándor

Egy évtizedeken átívelő életmű gondozása embert próbáló feladat, főleg ha egy olyan kaliberű előadóról van szó, mint a tavaly októberben elhunyt Aradszky László. Szeretett felesége, Éva asszony példátlan kitartásáról tett tanúbizonyságot a tragédia után: folyamatosan tartotta a kapcsolatot a médiával és a rajongókkal, sőt a temetést is nyilvánossá tette, hogy mindenki el tudjon búcsúzni a legendától. A médiától azóta visszavonult Éva asszonynak egyetlen vágya volt csupán: ne dolgozzák fel és énekeljék el más előadók férje slágereit. Elhatározásának okát a Borssal osztotta meg.

– Már a halála után eldöntöttem, hogy nem szeretném, hogy más előadók lépjenek fel a dalaival. Képtelenség úgy el­énekelni a számait, ahogy Laci tette, azzal a stílussal, énekhanggal és életvidámsággal. Hallottam azóta, hogy koncerten énekeltek tőle számokat, volt amit a saját fülemmel hallottam, de szavakkal nem tudom leírni, mit éreztem akkor. Semmi köze nem volt ahhoz, amit Laci vitt véghez a színpadon hat évtizeden keresztül. Jogi értelemben tehetetlenek vagyunk, de továbbra sem örülök ezeknek az előadásoknak. A hátralévő életemben feladatomnak tekintem, hogy gondozzam a szeretett férjem örökségét, a legjobb az lenne, ha az utókor az ő hangján ismerné a slágereit. Én egyetlen egy esetben tettem csak kivételt: Marci unokám fogja elénekelni az Isten veled, édes Piroskámat és a Nem csak a húszéveseké a világot szeptemberben a Szenes Iván-emlékkoncerten. Szenes Andrea keresett meg minket, és úgy gondolom, ha valaki, akkor Marci hűen vissza tudja adni a szeretett nagyapját a színpadon. Rendkívül tehetséges énekes és színész, Gór Nagy Mária szerint igazi őstehetség, jelenleg a színi tanodájának a növendéke – mesélte a büszke nagymama.

A hirtelen szívleállásban elhunyt Aradszky özvegye több mint fél évvel a férje halála után sincs teljesen túl az elvesztésén, mint mondta, nem is biztos, hogy valaha sikerül neki teljesen feldolgoznia a veszteséget.

– Mondjuk, hogy jobban va­gyok. Nyolc hónap telt el, a kezdeti sokkon túl vagyok, de még mindig rettenetesen nehéz, pedig el kellene már engednem. Mindennap gyertyát gyújtok érte, sokat járok templomba és a sírjához, álmomban még sokat beszélek és találkozom vele, ez egy picit segít enyhíteni a fájdalmamon. Szerencsére a barátok és a család mellettem vannak, nem hagynak magamra, de akadnak olyan esetek, mikor újra felszakadnak a sebek. Laci halála óta számtalanszor kerestek már olyan teleshoposok, ahonnan korábban vásároltunk. Már rögtön az első alkalommal jeleztem nekik, hogy felejtsék el a számot. A sokadik alkalom után egyszer kifakadtam, és megkérdeztem a kisasszonytól, hogy maga hol élt eddig? Fogalma sem volt arról, ki volt Laci, sőt azt is megkérdezte tőlem, hogy nem lehet, hogy több Aradszky László van? Nem – feleltem kurtán, és rögtön bontottam a vonalat.

Koós szerint is egyedi volt Aradszky

Nemcsak családja, de barátai és pályatársai szerint sem ildomos Aradszky számait más előadóknak elénekelni, ennek okát a 82 éves korában elhunyt énekes legjobb barátja, Koós János árulta el. – Nem lehet leutánozni, és nem is lenne szabad. Vannak olyan előadók, akiknek a dalai csak úgy az előadóval együtt működnek, nos ilyen volt Laci is – mesélte szűkszavúan Koós.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714516
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089821_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714516
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714516
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról