Celeb

Otthonában pihen Demjén Ferenc

Bors

Létrehozva: 2020.01.06.

A Papp László Sportarénában, 2019 év végén tartott nagy sikerű koncertje után már a 2020-as decemberi bulijára készül a legendás zenész.

2020 decemberében újra felcsendülnek a legnagyobb Demjén-slágerek a Papp László Sportarénában, ugyanis már most fogynak a jegyek Demjén Ferenc idei év végi koncert- jére.

Rózsi alig egy hete aratott hatalmas sikert az Arénában, miután tavalyi agyérgörcse, hónapokig tartó sikeres rehabilitációja és lábadozása után csordultig telt ház előtt mutatta meg rajongóinak, hogy még mindig ő a színpad királya, olyan sztárvendégek társaságában, mint Kóbor János, Révész Sándor, Závodi János és Balázs Fecó.

Hibátlan hangosítás mellett és a hazai viszonyok közepette nemigen látott fény- és vizuáltechnikával lépett a közönség elé.

A legnagyobb jegyportálokon már most elindult az értékesítés, és már igencsak fogynak a jegyek. A zajos siker után nem is csoda, hogy Rózsi leghűségesebb rajongói már most kapkodják a jegyeket, hogy újra láthassák kedvencüket. A Bors megkérdezte Demjén Ferenc menedzsmentjét: hogyan és mire készül a sztár idén?

– Demjén Ferenc 2020-ban, egy rövid, de tartalmas, 30 állomásos turnéra indul, ami a tervek szerint az Arénában zárul – mondták el a Borsnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134824_auto_resized.jpg
origo.hu

New Yorkban is telt ház előtt mutatták be a Most vagy soha! filmet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713270010
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713270010
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi