Celeb

Öt perc alatt fogadta el a szerepajánlatot II. Erzsébet, hogy Bond-kisfilmet forgasson, de volt egy kikötése

Bors

Létrehozva: 2019.10.28.

A 2012-es olimpiai játékok egyik legnagyobb dobása az a párperces kisfilm volt, amivel az ötkarikás játékokat megnyitották - ebben ugyanis maga a Daniel Craig játszotta James Bond ment a királynőért, hogy helikopteren elvigye a helyszínre, II. Erzsébet pedig végül ejtőernyővel ugrott ki a járműből, hogy minél hatásosabb legyen a belépője. Persze az ugrás csak filmes trükk volt, de így is leesett a britek álla, amikor megtudták, hogy az uralkodónő mi mindenre hajlandó.

Angela Kelly, II. Erzsébet öltöztetőnője most fedte fel: a királynő mindössze öt perc alatt igent mondott a felkérésre, azonban volt egy kikötése: szöveges szerepet akart! Így született meg az azóta már sokak számára legendássá vált “Jó estét, Mr. Bond” mondat.

“Természetes, hogy mondanom kell valamit, hiszen megmenteni jött engem” - idézi fel a királynő szavait Kelly friss, “The Other Side Of The Coin: The Queen, The Dresser And The Wardrobe” című könyvében. Kelly azt is elárulta: amikor a rendező, Danny Boyle előállt az ötlettel, ő maga kereste fel a királynőt, hogy megkérdezze tőle, érdekelné-e egy ilyen forgatás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711702510
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711702510
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel