Celeb

Oszvald Marika: Én már a negyedik oltást akarom!

Bors

Létrehozva: 2021.10.26.

<p>A 69 éves Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő már megkapta a harmadik oltását, de már a következőt várja. Oszvald Marika komolyan gondolja a vírus elleni védekezést, ezért a folyamatos védettség mellett teszi le a voksát.</p>

Oszvald Marika irigylésreméltó energiával vetette bele magát a munkába a korlátozások feloldása után. A színésznő reméli, hogy nem lesz szükség egy újabb kényszerpihenőre, éppen ezért felvette a koronavírus elleni védőoltás harmadik dózisát is. Ám az Operett mindig vidám sztárja ennyivel nem éri be: szíve szerint már a negyedik oltását is felvenné!

– Én már háromszor be vagyok oltva, de azt hallottam, hogy idővel csökken a védettség, ezért én már a negyedik oltást akarom! Az első három után sem volt semmi gondom, a negyediket pedig szerintem már meg sem fogom majd érezni. Biztosan az elsők között leszek majd, akik beadatják maguknak, ha lesz rá lehetőség. Ezenkívül szeretném felvenni az influenza elleni védőoltást is - kezdte a Borsnak a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, aki a járványügyi szabályokra is különös figyelmet fordít.

– Ismét szigorúbban kell venni ezeket a dolgokat. Nekem most már állandó társam a kézfertőtlenítő, itt van mindig a táskámban. A maszk is előkerült, olyan helyeken, ahol sok ember megfordul egyszerre, ott mindig felveszem. A munkát viszont nem hagyom abba, csak elővigyázatosabb próbálok lenni – tette hozzá a művésznő, aki alig várta, hogy a korlátozások után ismét szeretett közönsége elé léphessen. Megállás nélkül dolgozik. Azt mondja, nem tervez pihenni, ugyanis ha éppen nem fellépése van, akkor otthon a kertjében akad munkája bőven.

– A pandémia után rögtön beindult minden, négy nagy premierünk is volt, mindegyik simán lement. Utána elindultak a falunapok, utaztam összevissza az országban, végeláthatatlan meló volt. Most pedig majd a színházi előadások jönnek, és hát a kerti munkáról sem lehet megfeledkezni. A téliesítést kezdtem el, cipelem be a télikertbe az óriási leandereket. A szüret már megvolt szerencsére, abból mindent levittünk a pincébe. Nagyon sok a tennivaló, úgyhogy nem unatkozom - tette hozzá Marika, aki többek között olyan előadásokban lesz látható a következő hónapokban, mint a Hegedűs a háztetőn vagy a Marica grófnő.

Pásztor Erzsi: Ha kell a negyedik oltás, azt is felveszem!

A Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő minden szabályt betart, mert fontos számára, hogy a szeretteivel még nagyon sokáig együtt lehessenek.– Már megkaptam a harmadik oltást, én magam jelentkeztem érte. Hiszek a vakcinában, és a maszkban is. Jó érzéssel ölt el, hogy a színházban egyre több nézőt látok maszkban a nézőtéren. Úgy gondolom, hogy mindannyian felelősséggel tartozunk egymásért, együtt kell vigyáznunk egymásra. Részemről megteszek mindent, hogy én is és a környezetem is egészséges maradjon. Ha lesz negyedik oltás, azt is felveszem majd – jelentette ki a művésznő.

Körtvélyessy Zsolt: Már megkaptam a harmadik oltásomat

A színész idén töltötte be a 80. életévét, a jubileumi évforduló azonban kevés ünnepet hozott számára. 2020-ban koronavírus következtében elvesztette a feleségét, Egerszegi Judit színésznőt. Idén februárban pedig az öccse életéért kellett imádkoznia, aki szintén elkapta a koronavírust. Csaba intenzív osztályon feküdt, ő szerencsés volt, végül túlélte. A tények ismeretében nem meglepő, hogy Körtvélyessy Zsolt komolyan veszi a problémát, hisz az oltás erejében.– Abszolút híve vagyok a vakcinnációnak, már megkaptam a harmadik oltásomat is – mondta a Borsnak a színművész. – Úgy gondolom, hogy az oltás az egyetlen út, ami kivezeti a világot ebből a szörnyűségből. Minél többen oltatnak, annál nagyobb az esély arra, hogy egyszer múltidőben beszéljünk a koronavírusról.

Regisztráljon az oltásra!

A koronavírus-elleni védőoltás önkéntes és ingyenes. Vegye fel Ön is az oltást, ehhez regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu internetes oldalon vagy keresse fel háziorvosát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085637_auto_resized.png
origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711713618
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711713618
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711713618
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról