Osztoznak kutyájukon Weisz Fanniék

Szakítottak, de találkozgatnak kiskutyájuk miatt, amit közösen nevelnek. A szakértő szerint mindez többet is jelenthet….
Szakítottak, de találkozgatnak kiskutyájuk miatt, amit közösen nevelnek. A szakértő szerint mindez többet is jelenthet….

Továbbra sem tudni, végleges-e a szakítás, s el­jut-e odáig, hogy közel két év után beadja a válókeresetet Weisz Fanni és férje, Hajmásy Péter, de az biztos, hogy a fiatalok ta­lálkozgatnak. Fanni kiskutyája, Szőlőke ugyanis Peti szí­véhez is hozzánőtt az évek során. A „közös kutyafelügyeletet” a Bors szúrta ki, egyik nap ugyanis még azt láttuk, hogy a férjnél van a kis kedvenc, akivel Peti fotózkodott is, másnap pedig már Fanni videózta az autója anyós­ülésén a négylábút.

– Ha érzelmileg kötődik valamihez az ember, azt nagyon nehezen engedi el. Egy kutya elengedését ugyanolyan veszteségként élhetjük meg, mint egy embe­rét. De azt gondolom, sok esetben ez nemcsak a négylábúról szól, hanem egymás elengedéséről, az egymásról való leválás nehézségéről is. A közös kutya ugyanis egy kapocs köztük, rajta keresztül még tudnak kapcsolódni a felek, akik még képtelenek elengedni egymást – mondta lapunknak Makai Gábor klinikai szakpszichológus, aki azonban hozzátette azt is, hogy hosszú távon dönteni kell.

A kutyát el kell helyezni, s valamelyik félnek el kell engednie, ha egymás nélkül folytatják az életüket.

A sztárpár egyébként a szakítás után meg sem állt a magyar tengerig, ahol Fanni a barátnőjével egy egyhetes vakáción pihente ki a csalódást, míg Peti a barátaival engedte ki a fáradt gőzt. Úgy tudni, a siket szépségkirálynő adta ki férje útját, aki még bizakodik a békülésben, legalábbis barátjuk, Aurelio Caversaccio szerint, aki lapunknak nemrég azt mondta: szurkol Petinek, hogy Fanni meggondolja magát, és végül kibéküljenek.