Celeb

Összeverte élettársa fiát az egykori x-faktoros Gulyás Roland

Bors

Létrehozva: 2020.10.08.

Egy eldurvult vita során bántalmazta élettársát és annak 17 éves fiát az egykor az X-Faktorban szereplő Gulyás Roland. A fiatalembernek az ütésektől eltört az állkapocscsontja, míg a 2017-es X-Faktor 3. helyezettje ellen súlyos testi sértés miatt indult rendőrségi eljárás, írja a Blikk.

Gulyás hibásnak érzi magát a történtek miatt, ám állítja, nem csak ő tehet arról, hogy így elfajult a veszekedés.

– A párommal szexuális együttlét után alváshoz készülődtünk, de a fia nagyon hangosan hallgatta a tévét.

Szóltam, hogy halkítsa le, mire ő f*szszopónak nevezett. Átmentem, hogy nevelési szándékkal adjak neki egy pofont, mire felkapta a mellette lévő gitárt és megütött.

Letört egy fogam és megsérült a fejem. Dühös lettem, nem tagadom, ököllel ütöttem – elevenítette fel a szörnyű éjszaka emlékeit a lapnak Roland.

Az eset után rendőrök és mentők lepték el a házat, Rolandot pedig elvitték kihallgatni a helyszínről.

Szegény fiúból ömlött a vér, a házban lakó nagyszüleihez szaladt át, ők értesítették a hatóságokat.

Nem tudom, hogy emészti majd meg a történteket. Azt mondta, a balhé azért robbant ki, mert nem akarta hallgatni, hogy az édesanyja és kedvese hangosan szexelnek, ezért felhangosította a tévét, ami a párnak nem tetszett, ezután szólalkoztak össze – mesélte egy ismerős.

A verekedőket a nő próbálta meg szétválasztani, ő a dulakodás közben sérülhetett meg.

Sajnálom, hogy így alakult. Nem ilyen ember vagyok. Nem kértem még bocsánatot, de azt gondolom, mindannyian tehetünk arról, hogy így alakult. Lelkileg megvisel, romba dőlt az életem 

– mondta szomorúan Roland, aki tart attól, hogy komoly következményei lehetnek a tettének, főleg amiatt, nem ez az első eset, hogy összetűzésbe kerül a törvénnyel: korábban kábítószer birtoklása miatt gyanúsították meg.

– Az már a múlt. Voltam elterelésen, és azóta minden rendben. Attól viszont nagyon félek, mi lesz a büntetés, tudom, hogy akár börtönbe is kerülhetek...

A jogi szakértő szerint ha az okozott sérülés nyolc napon túl gyógyul, akár három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, de csonttörés esetén ennél is nagyobb, akár öt év is lehet a büntetés, míg több sértett esetében halmazatként a kirótt szabadságvesztés pedig akár a másfélszeresére is emelkedhet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142202_auto_resized.jpg
origo.hu

Tordy Géza búcsúztatása a Farkasréti temetőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713476411
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142086_auto_resized.jpg
vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713476411
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713476411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713476411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók