Celeb

Összevert egy férfit az utcán Nagy Ervin

K. K.

Létrehozva: 2019.03.14.

Egy édesanya és gyereke védelmére kelt az utcán a népszerű színész. Az inzultáló férfi ekkor rátámadt. Nagy Ervin a történtek után nem bírta visszafogni indulatait, és tizenkétszer megrúgta az idegent.

Forrás: Csányi Kriszta

Nagy Ervin nem büszke arra, amit tett, de szükségesnek érezte, hogy móresre tanítsa azt a férfit, akivel a Katona József Színház előtt verekedett össze. 

– Még dolgom van az életben azzal, hogy a bennem felgyülemlett feszültséget jól adjam ki magamból. Most felrugdaltam valakit, mert fellökött egy gyereket meg egy nőt. Vagy tizenkétszer belerúgtam – mesélte a színész a Kriz­Show-ban.

– Pedig én vagyok az utolsó, aki ilyet csinál, de amikor egy úr teljes erőből fellökött egy anyukát és vele együtt a hatéves gyerekét, akkor nem bírtam visszafogni magam. Odamentem hozzá, beszéltem vele egy kicsit, mondtam neki ezt-azt, aztán el akartam lépni, és torkon vágott. Ezt pedig már nem hagytam. Nem vagyok rá büszke, mert nem szeretem az erőszakot, de nem bírom, ha belém kötnek.

– Panelban nőttem fel, Dunaújvárosban. Ott nem ezt láttam. Én nem szoktam kezdeményezni a verekedést, de ha kapok egyet, akkor nem kell kétszer mondani. Nem bírom az igazságtalanságot. Ez a szituáció pedig az volt, mert volt benne egy gyerek. Hozzáteszem, mindez a Katona József Színház főbejáratánál történt, úgyhogy na­gyon vicces volt – mondta a színész, akit arra neveltek: ha fe­nékbe rúgják egy kocsmában, adja vissza.

– Ilyen típus vagyok. Ezt tanultam az apukámtól. Őt láttam többször is ilyen helyzetben, és ez nagy hatással volt az egész életemre. Apukám so­hasem futott el, ha belekötöttek, és én sem fogok.

Nagy Ervin lapunknak nem kívánt semmit hozzáfűzni a történtekhez, de a Borsnak korábban elmondta, hogy a tettlegességtől sem riad vissza, ha megsértik az igazságérzetét. 

– Mindig védem az igazságot, ha kell, verekszem érte az utcán. Már nincs mitől félnem, nem nyelek. A gyerekeknek is meg kell tanítani, hogy ne lavírozzanak az életben, hanem álljanak ki magukért – nyilatkozta lapunknak Ervin, hozzátéve: kellene egyfajta józanság, mértéktartás, ez benne nem feltétlenül van meg.

Veszélyes lovagiasság

Ilyen vagy ehhez hasonló esetekben mindenképpen vizsgálatra, illetve rendőri intézkedésre van szükség – mondta el a Borsnak dr. Kamarás Péter, aki szerint a színész támadója garázdaságot követett el, de – bármilyen lovagias volt – az anyukát védelmező Nagy Ervin tette sem volt egészen törvényes. – A támadó többszöri, ismételt rugdosása bőven kimeríti a jogos védelmi helyzet lehetőségét, és nyolc napon túl gyógyuló sérülés esetén akár súlyos testi sértés miatt indíthattak volna eljárást a színész ellen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133146_auto_resized.jpg
origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713281711
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135269_auto_resized.png
hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713281711
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131342_auto_resized.jpg
travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/kl5M2TtcSFPpJW5WuNUwjdhsqnlTvWNB93cz24MNh3U/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JlNDlmYTVhMDU1ZDQ4NDk5ZTY1YTA1YzNhNTBjZGVj.jpg
Zsákbamacska

"Rengeteget nevettünk..." - Marics Petiről vallott Stana Alexandra

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ADIHOGUZru60pm6e5EcVTUus7VMLV63xKN2dJr9-kZU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4N2NkY2M0ODAxMjQ4OWY5ZGVmMTRhNTRiOTI1YzIz.jpg
Csajbuli

Lékai-Kiss Ramóna mindent hátrahagyva utazott el az országból