Celeb

Orvosok figyelik Arnold Schwarzeneggert Budapesten is

H. G.

Létrehozva: 2018.07.19.

Szívműtétje után Terminátor szerepében tér vissza a világ első számú akcióhőse. Schwarzit kaszkadőrök helyettesítik és orvosok felügyelik a munka alatt.

A napokban érkezik meg Budapestre Arnold Schwarzenegger, aki július végén ünnepli 71. születésnapját. A Bors információja szerint Spanyolországban vették fel a Terminátor-sorozat egyelőre cím nélküli hatodik epizódjának egyes jeleneteit. Már azt is lehet tudni, hogy ott a forgatásoknak vége, és nálunk az Origo Filmstúdióban folytatódnak a munkálatok. Úgy tudni, a film forgatókönyvében Budapest is szerepel.

 A világsztár ugyanabban a ho­telben, az elnöki lakosztályban lakik majd, mint Will Smith. Schwarzi jó formában van, egyik legutóbbi videóján óriásira duzzadt bicepszét is megmutatta.

Bennfentesek szerint azonban ettől függetlenül még nem heverte ki márciusi szívműtétét, és ezért komoly orvosi felügyeletet kap. A hírek szerint a hotel melletti klinikán készültek fel a kontrollvizsgálatokra. Kalifornia volt kormányzója ugyanis három és fél hónapja komoly szívműtéten esett át, mely alatt, úgy tudni, az élete is veszélybe került.

Katéteres szívbillentyűműtétet akartak elvégezni rajta, a beavatkozás közben azonban komplikáció lépett fel, ezért a mellkasát fel kellett nyitni. Ez nem jött jól a nyári nagy munkák előtt. Minderre célozva üzente akkor a kórházból rajongóinak: „visszatértem”. 

– Hiába üzeni, hogy na­ponta edz a konditeremben, nem jelent semmit. Ebben az állapotban aligha vállalhat komoly akciójelenetet. Minimális igénybevételnek fogják kitenni, a többit dublőrökkel, kaszkadőrökkel és komputeranimációval fogják megoldani – mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő filmes.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130823_auto_resized.jpg
origo.hu

Általános műveltségi kvíz: mindenkinek illik ismerni ezeket az évszámokat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713266114
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713266114
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi