Celeb

A szüleink büszkék ránk, hogy együtt pornózunk – árulták el a testvérek

Bors

Létrehozva: 2021.10.22.

Hatalmas vagyont szedtek össze a testvérek, akik úgy döntöttek: a kamerák előtt vetkőznek le.

Sokan néznek ferde szemmel arra a fiatal nőre, aki a saját bátyjával közös karrierbe kezdett: ugyanis mindketten az OnlyFans közönségének forgatnak erotikus tartalmakat, méghozzá közösen. No persze nem úgy, ahogy egyes, beteges rajongók szeretnék, közös jelenetet ugyanis soha nem vállalnának be, azonban egymás produkcióit kamerázzák. 

A Glasgow-ban élő, 24 éves Daisy Drew idén februárban indította el saját fizetős, korhatáros csatornáját, miután elfogyott a pénze. Bátyja, Sean Austin ekkor már két éve fent volt az oldalon, így nagyjából sejtette, mi vár rá, sőt, testvére támogatta is a döntését – arra azonban egyikőjük sem számított, hogy ekkora sikerük lesz. Rövid idő alatt ugyanis 2 millió fontot – átszámítva több mint 860 millió forintot – sikerült keresniük.

Daisy egyébként a Daily Star kérdésére elárulta: egyáltalán nem zavarja, hogy bátyja kamerázza, amikor vetkőzik, mivel Sean meleg, így nyugodtan mutogathatja előtte magát, emellett – ahogy ő fogalmazott – elég ideje van már a szakmában ahhoz, hogy semmi se számítson neki kínosnak.

Vagy mégis? Egy dolgon nagyon kiakadt: amikor valaki 1000 dollárt ajánlott azért, hogy a testvérével közös jelenetet forgasson.

– Természetesen kizárt, hogy ilyet csináljunk.

Daisy eleinte nehezen beszélt a szüleinek arról, hogy milyen karriermódosítást tervez, ám meglepődve tapasztalta, hogy mindenben támogatják, sőt, azóta büszkék is rá. A fiatal skót nő szerint ugyan vannak, akik nem értik meg, miért pornózik, de ezzel nem tud mit kezdeni. Ő maga úgy érzi: ez a munka olyan szabadságot biztosít számára, mint semmi más.

– Az emberek többsége egész héten dolgozik, hogy legyen két hét szabadsága. Tudom, az én szüleim is ezt csinálták. De én olyan helyzetben vagyok, hogy megtapasztalhatok dolgokat és élményeket, emlékeket szerezhetek. Ezek azok a dolgok, amikre nem rakhatsz árcédulát, ezek megfizethetetlenek – magyarázza.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086213_auto_resized.png
origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715113
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090301_auto_resized.jpg
vg.hu

Vissza nem térítendő támogatással várják az otthonfelújítási programot – VG Podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715113
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról