Celeb

Magára hívta a mentőt – Nyolc napot töltött kórházban koronavírussal Márió

Bors

Létrehozva: 2021.11.29.

A sztárharmonikás számára egy rémálom volt az elmúlt időszak, és bár már három hete otthon gyógyul, de a légzése még mindig nehézkes és hat kilót fogyott.

Végtagfájdalmai voltak és magasra szökött a láza, Márió mégsem gondolt arra október végén, hogy koronavírusos lenne. Az 50 éves mulatós zenész felkereste háziorvosát, majd a tesztelés után bebizonyosodott: Covidos. A tíznapos karantén kezdetén még azt gondolta, megúszta ennyivel, de állapota folyamatosan romlott, így újra orvoshoz fordult.

Émelyegtem, alig bírtam fölkelni, legyengültem, majd amikor már légzésnehézségeim is voltak, nehezen kaptam levegőt és szorult a mellkasom, a körzeti orvos javaslatára mentőt hívtam – kezdte a Borsnak a harmonikás, aki ezután Ajkára került kórházba.

A vizsgálatok rossz eredményt mutattak, a tüdőm már csak ötven százalékosan működött. Nagyon ijesztő volt, mert nem lehetett tudni, hogy lélegeztetőgépre kerülök-e vagy sem. Sajnos bent rosszabbodott az állapotom, a szaturációs értékem a minimum alá csökkent, szondán keresztül oxigént kaptam – mesélte lapunknak Márió.

A zenésznél is jelentkeztek a szokásos tünetek, elveszítette a szaglását – ami még a mai napig nem tért vissza rendesen – és az ízlelését is, de lelkileg is nagyon megviselték a történtek.

Nehéz volt, mert tőlem sokkal rosszabb állapotban is voltak a kórteremben. Szörnyű volt hallgatni az oxigén maszk alatt hörgő embereket. Megviselt, hogy nem találkozhattam a családommal, nagyon aggódtak értem – mondta, majd hozzáette, még mindig nem épült fel teljesen.

Fogytam hat kilót, a légzésem most sem az igazi, a tüdőkapacitásom gyenge. Sajnos sok fellépést le kellett mondanom, mert két órát még nem bírok a tíz kilós hangszerrel a nyakamban végigcsinálni. Én két oltást után kaptam el, de nagyobb baj is történhetett volna, ha nem adatom be. Mindenkinek azt javaslom, hordjon maszkot és vigyázzon magára – zárta a harmonikás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713480012
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713480012
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713480012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713480012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók