Celeb

Noszály Sándor: Imponál, hogy háromgyermekes édesanya a párom – interjú

Bors

Létrehozva: 2021.04.03.

49 éves korára beteljesítette az álmait a sármos sportember: boldog választottja mellett, sikeres teniszkarrieren van túl, és az ország egyik elismert edzője.

Forrás: Mirkó István/Magyar Nemzet

Szövetségi edző lett, mindeközben fülig szerelmes is. Jól sejtem, hogy most minden kerek az életében?

Abszolút. Harmónia van minden téren, és ez nagyon jó érzés. Azt gondolom, minden emberre, így rám is igaz, hogy ha a magánéletben minden klappol, az kihat a szakmai sikerekre, és fordítva. Hatalmas megtiszteltetés és feladat a Magyar Tenisz Szövetség szakmai stábjába tartozni, és a célom, hogy világ élvonalába segítsem a teniszezőinket.

Akkor végleg hazaköltözött Amerikából?

Nem szoktam véglegesen kijelenteni semmit, hiszen „soha ne mondd, hogy soha”, de egy ideje itthon élek, és ez most így is marad. Felmondtam a kinti albérletem, de kettős állampolgárként akármikor visszamehetek, bármit hozhat az élet. Bevallom, picit hiányzik a kaliforniai napsütés, de egyelőre nem tervezek visszaköltözni.

Gondolom, ebben a párkapcsolata is közrejátszik, hiszen Orsi itt él. Hogy ismerkedtek meg?

Egy évvel ezelőtt, a járvány előtt kicsivel, egy étteremben pillantottam meg, és azt éreztem, hogy meg kell ismernem őt. Szép lassan haladtunk, és a karantén idején mélyült el jobban a kapcsolatunk. Egy nagyon intelligens, humoros, érzéki és vonzó nő, aki teljesen levett a lábamról, és mindez már egy éve tart.

Nem ijesztette meg, hogy Orsival egyúttal három gyereket is kapott?

Egyáltalán nem, sőt kifejezetten imponált. Az anyaság felelősséggel, komolysággal, tudatossággal jár, és én ezeket a tulajdonságokat kerestem. Pedagógusként világ éle­temben rajongtam a gyerekekért, a lányommal, Szonjával nagyon jó és közeli a viszonyunk, amire nagyon büszke vagyok, és a párom gyerekeivel is első perctől kijövök.

Benne van a pakliban az esküvő?

Most minden jó így, ahogy van, nagyon boldogok vagyunk. De ahogy mondtam, sosem lehet tudni, mit hoz a jövő…

Nincs mit tagadni, ön az ország Nagy Ője, mit szól, hogy a kajakos világbajnok, Tóth Dávid lesz az utódja a show-műsorban?

Nagyon jóban vagyunk Dáviddal, és biztattam, hogy nyugodtan vállalja el, mert én sem bántam meg. A kritikusokkal – mert nyilván vannak és lesznek is – nem kell foglalkozni, egyetlen dolgot fogadjon csak meg, hogy mindig legyen önmaga. Egyébként pedig azt gondolom, tök mindegy, hogy az ember egy buszmegállóban, a közértben, bulizás közben, vagy egy show-műsorban találkozik az igazival, a lényeg, hogy találkoznak.

Ön vágyik még tévés szereplésekre?

Én mindig a sportban találtam meg a helyem, de jó kalandoknak fogtam fel ezeket a felkéréseket. A legutóbbi, a Dancing with the Stars-os szereplést kifejezetten élveztem, egyrészt mert így a karantén idején sem állt meg az élet, és mindig volt valami teendőm, másrészt mert azért valamennyi tánctudás csak ragadt rám. De nem a tévé, hanem a sport körül forog az életem, és ez így is marad.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713518111
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713518111
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713518111
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143370_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713518111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713518111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”