Celeb

„Az ország p.ncifotósaként nehezen képzelik el ezt rólam” – Nánási Pál elárulta, elment-e minden modelljével - videó

Bors

Létrehozva: 2021.06.10.

A családi egység, amit otthonról vitt az Ördög Nórával való házasságába Nánási Pál. Ezért – ahogy ő fogalmaz – mint „az ország p.ncifotósa”, nehezen tudják elképzelni róla, de nem ment el minden nővel, akit fotózott.

Őszintén beszélt édesapjával való kapcsolatáról Nánási Pál, aki a családi egységet vitte otthonról a házasságába. Pedig szerinte egyesek nehezen tudják elképzelni, hogy nem ment haza minden modellel, aki fotózott. Erről D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában mesélt.

Nehéz időszak

A fotós elmondta, hamarosan megnyílik új boltjuk, emellett pedig számos más projekten dolgoznak, felesége, Ördög Nóra új tévéműsort forgat, mellette pedig vlogolnak is.

Valahogy bele kell férni a 24 órába, és ez iszonyú nehéz. Nóri az energiáját valahonnan az univerzumból kapja, vagy nem tudom. De én hamar elfáradok – fogalmazott Nánási Pál.

Családi egység

A fotós elmondta, apukája ugyan nem lett covidos, de az elmúlt egy évbe belelassult. Pedig belső építészként eddig mindig hatalmas segítséget nyújtott nekik. Majd szoros kapcsolatukról mesélt, amely édesanyja elvesztése óta még erősebbé vált. Ezután pedig arra a kérdésre is válaszolt, mit vitt a házasságába otthonról.

Én azt tanultam meg, amit a legkevésbé gondoltak rólam, hogy én, mint az ország p.ncifotósa, nem mentem el minden nővel, akit lefotóztam – fogalmazott.

Hozzátette, nem attól jó az élet, ha minden héten másik nővel jön, megy az ember.

Talán a családi egység, amit hozok otthonról – mondta Nánási.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084828_auto_resized.png
origo.hu

Egy szál törölközőben állt ki az erkélyre a Házasság első látásra sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087983_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hont András kérdőre vonta Bayer Zsoltot: Tíz éve rühellitek, utáljátok, kerülitek? Hát, ti tartottátok el!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel