Celeb

Monodrámára kérte fel Koltai Lajos Törőcsik Marit

K.Sz.

Létrehozva: 2018.04.18.

A rendező, Koltai Lajos egy hónap­ja mutatta meg a darabot a lá­badozó színésznőnek.

Forrás: Czerkl Gábor

Hamarosan visszatérhet a világot jelentő deszkákra Törőcsik Mari. A Nemzet Színésze utoljára 2016 végén állt a Nemzeti Színház színpadán a Brand és a Galilei élete című darabokban, ezután kisebb-nagyobb megszakításokkal közel egy évig szorult kórházi kezelésre. A 82 éves színésznő azonban a közelmúltban komolyan elgondolkodott az Oscar-jelölt magyar operatőr-rendező Koltai Lajos fel­kérésén. 

– Pár hónappal ezelőtt Orlai Tiborral kezdtünk el tárgyalni Joan Didion: A mágikus gondolatok éve című könyvének mo­nodráma-változatáról. Amikor olvastam a 42 oldalas drámát, jöt­tem rá, hogy én ezt már láttam a Broadway-n 2007-ben, amikor az Oscar-díjas Vanessa Red­grave-vel forgattam az Este című filmemet. A 70. születésnapját ünnepeltük, amikor meghívott az előadására. Tiborral rögtön egyet­értettünk abban, hogy ezt csak és kizárólag Mari lenne képes eljátszani – mesélte la­punknak Koltai, aki először ta­valy, a színésznő kórházi ágyán mutatta meg neki a darabot. 

– Rögtön rávágta, hogy akarja ezt a darabot, és amint kijön, csinálhatjuk is. Egy hónapja mentem le egy barátommal a velemi otthonába. Elmondhatom, hogy ab­szolút talpán van és erejénél, ott már bele is olvasott a darabba, és annyit mondott: Na, ez érdekel! Továbbra sem zárkózott el tőle, de most kevésbé biztos abban, hogy újra színpadra tud állni. Én nagyon hiszek benne, Szombathelyen len­ne a bemutató, és ott is játszanánk, hogy Marikának ne kelljen hosszú órákat utaznia az előadások miatt. 

Felkerestük Törőcsik Marit, aki megköszönte a megkeresést, de nem kívánt nyilatkozni. A Bors legutóbb húsvétkor látogatta meg velemi otthonában a színésznőt, aki kedélyesen fogadta kollégánkat. 

– Annyi mindent írtak már rólam. Egyszer még azt is elhíresztelték, hogy meghaltam. Amióta kórházban voltam, folyton csak olyanokat hallok, hogy milyen rosszul vagyok. Ez nem igaz. Csak pihenek, jól érzem ma­gam. 

Férjét gyászolná a színpadon

Didion 2005-ben megjelent könyve alapján 2007-ben mu­tatták be A mágikus gondolatok éve című darabot Vanessa Redgrave főszereplésével, akit Tony-díjra jelöltek az alakításáért. Az írónő önéletrajzi regényében egy szörnyű balesetben elveszti a férjét, miközben lányuk kómában fekszik. Egy évvel később Sydney-t is meghódította az elő­adás a kétszeres Oscar-díjas Cate Blanchett rendezésében, a főszerepet az ausztrál színpadi legenda, Robyn Nevin alakította. A darabot ezen kívül Chicagóban, Barcelonában és Ottawában is nagy sikerrel játszották.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713499216
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713499216
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713499216
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713499216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók