Celeb

Molnár Anikó: Kisebb melleket szeretnék

G. Sz.

Létrehozva: 2018.05.19.

<p>Úgy lesznek kisebbek Molnár Anikó keblei, hogy implantátumai a helyükön maradnak. Persze mindez csak akkor lesz soron, miután leadta pluszkilóit.</p>

Molnár Anikó már jó ideje elhatározta, hogy diétába és életmódváltásba kezd, ám az első lé­péseket még mindig nem sikerült meg­tennie. De talán idén végre elkezdődhet egy új korszak az életében, aminek a végén egy kisebb plasztikai beavatkozás vár rá.

– Picit szégyellem magam, mert már tavaly is megfogadtam, hogy a születésnapomra visszanyerem a régi formá­mat, aztán persze végigdolgoztam a nyarat, és az edzésre nem jutott energiám – kezdi a Borsnak Anikó, majd azt is elárulja, milyen módszerrel készül megszabadulni attól a 15 pluszkilótól.

– Mivel eléggé kötött vagyok, és gerincsérvem is van, nem nagyon tudok ugrabugrálni és futni, így a szakszerű konditermi edzés marad, ami már bevált és hatékonynak bizonyult. Az úszást is próbáltam, de mindig úgy másztam ki a medencéből, hogy majd leszakadt a derekam – meséli a Borsnak Anikó, aki miután eléri a kívánt alakot, kisebb melleket szeretne, így kénytelen lesz ismét kés alá feküdni, implantátumai azonban a helyükön maradnak.

– Úgy gondolom, hogy ha egy olyan nőnek nagyok a mellei, aki egyébként sem az a vékony típus és szélesek a vállai, annak a nagy mell hordótestet tud adni. A jelenlegi nagy melleim inkább előnytelenek, mint előnyösek, és fogyás után némi felvarrás és a felesleges bőr eltávolítása szükséges lehet, hogy optikailag kisebbnek tűnjön a mellem – magyarázza az egykori Nagy Ő, akinek ugyan a háta szokott fájni, de nem gondolná, hogy a jelenleg 100F-es méretű keblei­nek köze lenne ehhez. Anikónak a diétára is jobban oda kell figyelnie inzulinrezisztenciája miatt, és a fogyasztótablettákhoz sem fordulhat segítségért.

– Sajnos mindig vannak kifogásaim, kellene valaki, aki hátba rúg, és rám szól, hogy na, most már indulj el! Mindig az első lé­pés a legnehezebb, hat év kimaradt, és csak egyszer kellene el­mennem, hogy rákapjak ismét az ízére. De idén meglesz!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713564911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt