Celeb

Mocskos szájú medve szökött be a mozikba

szabadi

Létrehozva: 2012.08.22.

Seth MacFarlaine, aki nem mellesleg a hangját is kölcsönzi a romlott életű mackónak, obszcén, mégis vicces mozit hozott össze. Vigyázat, nem egy „elsőrandis” film!

A Family Guy megalkotója, Seth MacFairlane sajátos és egyben tabudöntögető humorát most első mozifilmjében csillogtatja meg, íróként és rendezőként egyaránt. Az élő szereplőket és a számítógépes animációt ötvöző vígjáték John Bennettről szól – Mark Wahlberg –, aki felnőtt férfiként plüssmacijával osztja meg életét. Kénytelen, ugyanis Ted maci a férfi gyerekkori kívánságának eredményeként életre kel, és ezzel gyakorlatilag megpecsételi hősünk sorsát.

Ted ugyanis nemcsak szimplán él: átveszi az irányítást Bennett mindennapjai fölött is, kontrollálja, beleszól a nőügyeibe, féltékenységi rohamokat rendez, ráadásul éjjelnappal füvet szív, káromkodik és prostikat hord haza. Gátlástalan, mocskos szájú és levakarhatatlan, így érthető, hogy Lori – Mila Kunis –, Bennett barátnője mindennél jobban utálja a plüssmackóba bújt kis sátánfajzatot.

Mark Wahlberg pedig elmesélte: komplett idiótának érezte magát a Ted forgatásán, mégis élvezte.

– Néhány éve még nem vállaltam volna ilyen szerepet – vallotta be Wahlberg, aki egyébként tény és való, hogy szívesen játszik kemény fickót, mint például a Tégla című maffiamoziban is. – Azelőtt minden mozdulatomra ügyeltem, és rettegtem, hogy a hátam mögött valaki kiröhög, mondjuk, mert bénán áll a hajam. Hozzáteszem: manapság is rengeteg olyan srác van, mint amilyen én voltam. Utcagyerekként nőnek föl, aztán valahogy belekeverednek a zeneiparba, és abból áll az életük, hogy iszonyú menők lesznek, vagy legalábbis azt hiszik magukról. Szerencsére azért ezt ki lehet nőni, nekem is sikerült. Tanú rá a stáb, végigröhögtem és hülyéskedtem a forgatást – nevetett Mark Wahlberg, aki már négygyermekes édesapa, így valóban nem vitatható, hogy kinőtte az utcagyerek-figurát.

A film tele van tűréshatárt keményen feszegető poénokkal, obszcén snittekkel, mégis rendkívül szórakoztató – de komolyan venni persze nem szabad. Annál inkább a főszereplő szavait a Tedről:

– Olyan, mintha a rendező, Seth a megszokott stílusához képest is beszedett volna egy marék gyorsítót. Amikor először láttam a Family Guyt, alig tudtam elhinni, hogy ilyen rajzfilmet csinálhatott. Most, ezzel a korhatáros vígjátékkal rátesz még egy lapáttal. Egyszerűen mindenkibe belerúg. Nincs kivétel, senki nem ússza meg!

 

Ajánljuk 

Noha a Ted tele van durvábbnál durvább poénokkal és obszcén beszólásokkal, mégis az idei nyár egyik legviccesebb filmje. Ugyanakkor a sztorinak lelke van, és arra is figyelmeztet: előbb-utóbb nem árt felnőni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555611
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555611
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt