Celeb

Minden idei koncertjét lemondta Bangó Margit: Két hónapon belül másodszor kell sebészkés alá feküdnie

Bors

Létrehozva: 2021.12.02.

Novemberben operálták, decemberben megint kés alá fekszik a 71 éves, Kossuth-díjas művésznő, aki mindezek ellenére is életörömmel a hangjában beszél a jövőbeli terveiről. Az idei koncertjeit ugyan lemondta, de lázasan készül a februári utolsó nagy bulijára.

Sajnos idén már nem láthatjuk színpadon a zseniális művészt, aki minden energiáját a februári nagykoncertjére kívánja összpontosítani. Szüksége is lesz a plusz erőre, hiszen két hónapon belül másodszor kell sebészkés alá feküdnie. Az énekesnő jelenleg kiváló fizikai állapotban van, de nem akar rizikózni, ezért vonult önkéntes száműzetésbe.

Bangó Margit azt ígéri, hogy minden elmaradt koncertet bepótol, mindössze egy kis türelmet kér a rajongóitól arra az időre, amíg a műtét után összekapja magát.

„Hálával tartozom az orvosoknak”

A hírességet teljesen titokban, novemberben operálták, a következő beavatkozás decemberben lesz.

– Bár szerettem volna gyorsan felvenni a harmadik oltást, közbejött novemberben egy műtét. És sajnos itt még nincs vége, decemberben is műtőasztalra kell feküdnöm egy kisebb beavatkozás miatt. Sajnos emiatt a vakcinát nem vehettem fel. Az orvosom dönti majd el, hogy ezek után mikor kaphatom meg. Akárhogy is lesz, örök hálával tartozom az orvosoknak, többek között dr. Ungár László professzornak és dr. Kovács Béla főorvosnak a lelkiismeretes munkájukért – mesélte megindító őszinteséggel, Bangó Margit.

„Tudom, most is felépülök”

Egy kis nosztalgia! Csodás volt!

Közzétette: Seitz Erika – 2021. november 9., kedd

„Találkozhat velem a közönség”

Bangó Margit világhírű cigány- és magyar nóta-énekes 70. születésnapja alkalmából, egy utolsó nagykoncertre készül 2022. február 12-én, a Papp László Budapest Sportarénában. A jeles alkalom méltó ünnepe lesz eddigi életének és életművének, vendégekkel, meglepetésekkel és fergeteges örömzenével. A nagy bulit eddig kétszer kellett elhalasztani a koronavírus járvány miatt, így érthető, hogy Bangó Margit szeretne most már minden akadályt a háta mögött tudni, hogy megvalósulhasson végre a nagy álma: méltó körülmények között lezárni egy szakmailag rendkívül termékeny karriert.

– Sokan félreértenek, az utolsó nagy koncert nem azt jelenti, hogy nem állok többé színpadra, sőt!

– mondta Bangó Margit – Csak ilyen nagy zenekaros, grandiózus koncertem nem lesz többet. Nagyon sok energia megszervezni, elképesztően sok munka van benne. Kisebb koncertjeim viszont lesznek, ezért még bőven találkozhat velem a közönség. Az idén elmaradt bulikat is bepótoljuk, ezt megígérhetem!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139848_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713440711
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140504_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai Pál lázban tartja Berlint, az otthonában könyörögtek neki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713440711
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137825_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713440711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713440711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IKREF3awOJJr8-Ag9nqTFvjBGZlNvPYLoYv4eaaSBE4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZGM5MTlmZjE5MjQ3MzNiNzdlZmQzZWJhZDUxN2Fm.jpg
BÚCSÚ

Íme az első fotók Tordy Géza temetéséről