Milliós gázsit loptak el Bódi Csabitól

Keddről szerdára virradó éjjel egy ismeretlenekből álló banda betörte Bódi Csabi autójának ablakát, és értékes tárgyakat, valamint készpénzt lopott el belőle. A kár sok millió forint, a zenészcsalád feljelentést tett.
Keddről szerdára virradó éjjel egy ismeretlenekből álló banda betörte Bódi Csabi autójának ablakát, és értékes tárgyakat, valamint készpénzt lopott el belőle. A kár sok millió forint, a zenészcsalád feljelentést tett.

Budapest egy csendes, kertes házakból álló kerületében élnek Bódiék. A környék biztonságos, olyannyira, hogy a he­lyiek sokszor nem is használják a riasztót az utcán parkoló kocsikban, mert biztosak benne, hogy nem nyúl hozzá senki. Kedd délután Bódi Csabi az új dalához forgatott klipet. A ház előtt egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, hogy nem a saját autójával megy, hanem az édesanyjáéval, mert annak kék színe jobban mutat majd a zenés vi­de­ó­ban.

A térfigyelő kamera felvételén jól látszik, hogy az egyik elkövető nő volt

A saját kocsiját a ház előtt hagyta beriasztva, majd dolgozni ment. Csak másnap reggel szembesült azzal, hogy a járművének az anyósoldali ablakát valaki betörte, és a kocsiból kipakolt mindent, ami mozdítható volt. Köztük egy vastag borítékot, amelyben a klipforgatás költségeit fedező egymillió-kétszázezer forint volt, és amelyet Csabi véletlenül felejtett a kocsiban. Elvitték az énekes óráját is, amely rendkívül értékesnek tűnik, de szerencsére csak egy Hublot másolata. Ez a veszteség nem is elsősorban anyagi, tulajdonosa számára érzelmi értéke volt. A kár ennél még több, mert a megrongált autó javítása sem lesz filléres költség

– Hosszú évek óta lakunk itt, még soha nem történt ilyesmi – meséli feldúltan Bódi Margó lapunk munkatársának.
– Előfordult, hogy lehúzva felejtettem az ablakot, benne volt a kocsimban a napszemüvegem, és senki sem nyúlt hozzá. Ez egy jó környék, ahol majdnem minden ház be van kamerázva, ahogy a mienk is egyébként.
Amikor Bódi Csabi észrevette, hogy betörték a kocsija ablakát, azonnal értesítette a biztonsági szolgálat embe­reit, akik perceken belül el­küldték neki a kamerák által rögzített képeket. Ezeken tisztán látszik, kik voltak a helyszínen, Bódi Margó a hivatalos Facebook-oldalára ki is tette a fotókat, hátha felismeri valaki az elkövetőket.

Csabi azonnal értesítette a biztonsági szolgálatot, amikor felfedezte a lopást © Móricz István

– Arra kértek minket a rendőrök, hogy ne írjuk le, pontosan mi tűnt el, és pontos összeget se mondjunk, hogy ne akadályozzuk ezzel a hatóság munkáját. Leadtuk a kamerafelvételeket a rendőröknek, majd ők intézik a további teendőket – magyarázza Margó.

A Bódi család tagjait nemcsak a komoly anyagi veszteség miatt viselte meg az eset, hanem azért is, mert az eltűnt tárgyak között több olyan is van, amelyhez régi emlékek, érzelmek fűződnek.

– Nagyon rossz érzés, hogy megrongálták a tulajdonunkat, hogy beleültek a kocsinkba, hogy hozzányúltak azokhoz a dolgokhoz, amelyek a miénk – folytatja Margó. – Fel vagyunk dúlva. Remélem, minél hamarabb kézre kerülnek, akik ezt tették. Ha bárkinek információja van róluk, kérem, jelentkezzen, szívesen belenéznénk a szemükbe.

Diós és mákos bejgli, úgy, ahogy a nagyi készíti

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors