Celeb

Mi a közös Marilyn Monroe-ban és Napóleonban?

Bors

Létrehozva: 2017.07.02.

Összegyűjtöttük a leghíresebb vöröshajú embereket - heti top 7 összeállításunk következik.

7. Axl Rose (1962-)

A Guns ’n’ Roses tagja eleinte egyházi kórusban éne­kelt, de nem a törvények betartásáról volt híres kamaszként, így el kellett hagynia szülővárosát. Minden idők 100 legnagyobb énekese és 50 legnagyobb frontembere közt van.

6. Harry herceg (1984-)

Ugyan kevés esélye van rá, hogy valaha is a fejére kerüljön a korona, ő az egyik legközkedveltebb a brit királyi családból. A média árgus szemmel figyeli, épp kivel van kapcsolatban. A maga laza stílusával – amit az udvar nem néz mindig jó szemmel – lopta be magát az emberek, főleg a nők szívébe.

5. Kabos László (1923-2004)

Eredetileg kertésznek tanult a Jászai Mari-díjas „Kis Kabos”. Krauszként anyakönyvezték, művésznevét a legendás Kabos Gyula tiszteletére vette fel. A kabaréjelenetek és magánszámok mellett A veréb is madár, valamint a Hét tonna dollár című kultikus filmben nyújtott emlékezeteset.

4. Kleopárta (i.e. 69-i.e. 30)

Az ókori Egyiptomi Birodalom 3000 évének legismertebb nője, egyben az utolsó fáraója (i. e. 51.–i. e. 30.). Csodálatra méltóan lavírozott a politikában, túlélt egy államcsínyt, és még arra is képes volt, hogy megszilárdítsa hatalmát a trónon. Bár sokan megkérdőjelezik, hogy vörös volt, több műalkotáson vörös fürtökkel ábrázolják, ez pedig történészek szerint perdöntő bizonyíték.

3. Vincent van Gogh (1853-1890)

A holland festőművész a posztimpresszionizmus egyik legnagyobbja. Fiatalon kezdett festeni, és attól kezdve a művészetnek szentelte minden idejét. Összesen kilencszáz képet készített. Élt és alkotott Hágában, Párizsban, és Franciaország több déli városában is megfordult.

2. Marilyn Monroe (1926-1962)

Bizony! A szőke szexszimbólum is vörös volt. Kar­rierje elején számos alkalommal lencsevégre is kapták vörös hajzuhataggal. Ekkor még Norma Jeanként ismerték az 50-es évek Amerikájának bálványát, aki a 20. század legtöbbet fotózott alakja.

1. Bonaparte Napóleon (1769–1821)

Az I. Napóleonként uralkodó francia császár (1804–1814, 1815) seregei az összes európai országgal háborúztak, így nem csoda, hogy a mai napig a hadvezetés ikonja. Ellenfelei csak úgy hívták: Az emberevő. Állhatatos jellem volt, bukása után száműzték, de visszatért, és száz napra megint megkaparintotta a hatalmat. Végül mégiscsak száműzetésben halt meg Szent Ilona szigetén.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145804_auto_resized.jpg
origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713568813
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145670_auto_resized.png
metropol.hu

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713568813
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713568813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713568813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144930_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt