Celeb

Mérgezték a tetkói a sorozatsztárt

kbv

Létrehozva: 2016.04.10.

Jaimie Alexander tetoválásaihoz olyan festéket használtak, amely tüdőbajt is okoz. A Rejtjelek című sorozat sminkeseit ezért kirúgták.

Jane Doe egy este, egy zsákból kimászva meztelenül ébred az utcán, testét mindenhol tetoválások borítják. A tetoválások mindegyike egy-egy bűntényre utal. Már a sztori sem hétköznapi, de mint kiderült, nem csak a nézők számára érdekes a sorozat, a forgatás is váratlan izgalmakat tartogatott.

Jane Doe megformálója, Jaimie Alexander nem sokkal az első képkockák felvétele után ugyanis a tüdejére kezdett panaszkodni, állandóan gyenge volt, s ahogy külföldi források állítják, egészségi problémáit épp a sorozat sztorijának alapját adó tetoválások okozhatták. A gyanú szerint ugyanis még a forgatások elején mérgező tintát használtak. A feltételezés nem lehet alaptalan, mert az első évad végén négy sminkest is kirúgtak.

A művészi rajzok egyébként több mint hét óra alatt kerülnek fel Jaimie testére, pedig sablonokat – pontosan tizennyolcat – használnak a maszkmesterek. Felhelyezésük olyan, mint a gyerekrágókban is található matricatetoválásoké.

– Nem tudok leülni, mert amint behajlítom valamimet, megnyomódik a bőröm. A tetoválások olyanok, mint a puzzle, ha egy darab tönkremegy, az egész tönkremegy – nyilatkozta korábban a színésznő, aki általában teljesen meztelen, míg készülnek a rajzok, amelyek három napig maradnak a bőrén.

A minták Christien Tinley keze munkáját dicsérik, ő álmodta meg korábban Wentworth Millert A szökésben és Gary Oldmannek, a Harry Potter harmadik részében látott tetoválásait is. A mostani formák elkészítésére mindössze tíz napja volt, és semmilyen más információ nem állt rendelkezésére a sztoriról csak az, hogy a nyomozó Kurt Weller neve és egy vonalkód szerepeljen a lány testén, valamint, hogy összeesküvés-elméletekkel operáló sorozatról lesz szó. Végül Tinley és csapata közel kétszáz képet készített el, a mintákhoz fekete, piros és zöld színeket használnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087599_auto_resized.png
origo.hu

Nehéz döntést kellett meghoznia G.w.M exének, Nagy Melanie-nak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708510
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708510
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067198_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel