Celeb

Megye I-ben futballozik a magyar Ibra

K. B.

Létrehozva: 2016.03.14.

Naponta kérnek közös fotót és autogramot az Ibrahimovićra megszólalásig hasonlító Lajtos Bencétől. A magyar focistát barátai is csak Zlatannak nevezik.

Mint két tojás, úgy hajaz egymásra a magyar és a svéd focista. Azzal a különbséggel, hogy Ibrahimović a PSG-ben, Bence a Hajdú-Bihar megyei első osztályú Hosszúpályiban játszik.

– Egyáltalán nem tudatosan hasonlítok rá – szögezte le a Borsnak a 25 éves magyar Ibra. – Először megnövesztettem a hajam, aztán az arcszőrzet is megtetszett. Utólag azonban örülök, hogy egy klasszis csatárra hasonlítok.

Bencét – aki a jövő évi farsangi jelmezét, egy Ibrahimović-mezt már meg is rendelte – úton-útfélen összetévesztik a klasszis svéd támadóval.

– Napi szinten megkapom, hogy szédületes a hasonlóság. Én is focizom, és amikor kifutok a pá­lyára, állandóan szembesítenek ezzel. A barátaim Zlatannak szólítanak, amire már ugyanúgy hallgatok, mint a keresztnevemre – nevetett Bence, aki egy tavalyi fesztiválon ért fel a népszerűség csúcsára: – Minden tizedik ember megállított, mert azt hitték, én vagyok Ibrahimović. Egy illuminált szurkolót nem lehetett meggyőzni az ellenkezőjéről. Még azon is meglepődött, hogy Zlatan milyen jól tud magyarul.

Bence szívesen összeáll „rajongóival” egy-egy fotó erejéig, ugyanakkor re­méli, egyszer ő készíthet közös képet az igazi Zlatannal.

– A focipályán sajnos ke­vésbé hasonlítok rá, legalábbis megközelítőleg sem va­gyok olyan spíler, mint ő, ráadásul én balszélsőt játszom – tette hozzá Bence. Egyéb különbségek is vannak, de a legalapvetőbb, hogy Bence a debreceni egyetemen orvosnak tanul.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711670714
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089032_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Pokolian nehéz feladvány: ezt csak az emberek 1 százaléka tudja megoldani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711670714
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711670714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...