Celeb

Megtörte a rendőrségi fogda Fekete Dávidot

F. Zs.

Létrehozva: 2021.05.06.

Hétfőn reggel bilincsben vitték el a győri otthonából az énekest, akit több, mint 100 millió forintos csalás miatt jelentettek fel pórul járt autótulajdonosok. Úgy tudjuk, egyetlen éjszaka alatt összeomlott az énekes a rendőrségi fogdán.

Fekete Dávid maga vallotta be március elején, hogy “súlyos százmilliókkal” tartozik egy rakás autótulajdonosnak. A volt megasztáros énekes azzal magyarázta a helyzetet, hogy rossz üzleti döntéseket hozott, amiket persze megbánt, de szerinte – erről tavasszal a TV2 Mokkában beszélt – nincs nagy gond, rendbe lehet tenni ezeket az ügyeket. Az optimizmusát nem osztotta az a több tucat ember, akik Dávidtól vásároltak gépjárműveket, vagy neki adták el a sajátjukat, ezért a károsultak előbb rendőrségi feljelentést tettek, majd a hazai sajtót is körbejárták interjúkat adva csak, hogy felhívják a közvélemény figyelmét az arcátlan bűncselekmény-sorozatra.

Szorongás lesz úrrá a fogvatartottakon

Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint nem meglepő, ha a fogvatartott összeomlik már az első este után. – Alapvetően a börtön közege pszichés teher még annak is, aki szokva van hozzá – mondja a szakember – Egy olyan fogvatartott számára azonban, aki először van bent, sokszoros a teher. Gyakori, hogy depressziós tüneteket produkálnak, és folyamatosan szoronganak. A börtönben a fogvatartottat megfosztják a jogaitól és az identitásától is, ez pedig nagy teher.

Dávid még ezek után sem érezte, hogy bajban lenne, hiszen egy áprilisban kiszivárgott hangfelvételen azt mondta: “A legnagyobb hülye az, aki feljelent, mert abból nem lesz pénze.” 

Magabiztosságának május negyedike, hétfő vetett véget, amikor kora reggel rendőrök kopogtattak az édesanyja lakásának ajtaján.

Lapunk információi szerint az egyenruhások házkutatási paranccsal a kezükben érkeztek, Fekete Dávidot megbilincselték és rendőrautóba ültették, a lakást pedig fenekestül felforgatták, minden szekrénybe és fiókba benéztek. 

A Bors információi szerint Fekete Dávid édesanyja keservesen sírt, amíg a lakásban kutattak, illetve akkor, amikor a fiát 72 órás előzetes letartóztatásba helyezték. 

Lapunk úgy tudja, hogy az énekes nagyon rosszul viseli a bezártságot, az informátoraink szerint egyetlen éjszaka alatt megtört a cellában, az elmúlt órákban a poklok poklát élte át. 

Dávid szentül hitte, hogy ezt is megúszhatja – mondja a Borsnak egy, a neve elhallgatását kérő közeli barát – Biztos vagyok benne, hogy nem számított rá, hogy hétfőn elviszik a rendőrök. Mégis megtörtént. Az édesanyja szegényke, keservesen sírt, amikor elvitték.

A felesége pedig nem is tudta, hogy mi történt, csak egy nappal később. A barát elmesélése szerint senki sem szólt Dávid gyermekei édesanyjának – Regina csak másnap tudta meg, hogy Dávid hűvösre került – mondja a barát – Keresni kezdte, mert elérhetetlen volt mobilon, pedig már el kellett volna utalnia a gyerektartást...

Fekete Dávid őrizetbevételével kapcsolatban megkerestük a Győri járásbíróságot, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ma dől el, hogy a 72 órás előzetes letartóztatás lejártával az énekest letartóztatják, vagy szabadlábon védekezhet. Az biztos, hogy Dávid bilincsben érkezik majd a bírósági tárgyalására, ami vagy lekerül róla még a helyszínen, vagy hosszú időre állandó tartozéka lesz az életének. 

Kerestük az ügyben Fekete Dávid feleségét, Reginát is, de nem reagált az üzenteinkre, ahogy az énekes édesanyja sem. 

Az ügyészség lapunkat arról tájékoztatta: Közokirat-hamisítással és tíz vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják a férfit. Ezek többnyire minősített csalásnak és sikkasztásnak felelnek meg. Az autókereskedő egyebek mellett azért is vádolják közokirat-hamisítással, mert olyan személynek adta el a cégét, akiről tudhatta, hogy halálos beteg – nyilatkozta lapunknak Dr. Gál Katalin, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szóvivője, aki lapunka azt is megerősítette, hogy a házkutatást az érintett férfi tartózkodási helyén hajtották végre, de állítólag terhelő bizonyítékot nem találtak a nyomozók.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713535812
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713535812
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713535812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713535812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora