Celeb

Megtörte a csendet: Michael Jackson egykori testőre döbbenetes vallomást tett

Bors

Létrehozva: 2021.10.17.

A férfi a popsztár közeli barátja és testőre volt.

Michael Jackson személyes testőre, Matt Fiddes cáfolta azokat az állításokat, miszerint az énekes gyerekeket molesztált volna.

„Tudom, hogy a dokumentumfilm azt sugallta, hogy Michael Jackson bűnös, de ezek az állítások hamisak. Semmi sem támasztja alá a filmben elhangzottakat. Soha nem szegődtem volna egy olyan ember mellé, aki ilyen szörnyűségeket művel. Nekem hat gyermekem van, és egy szervezetet irányítok, amelyhez 120 ezer gyerek tartozik. Michael Jackson kiválóan manipulálta a médiát, sajnos ez a halála után visszaütött, mert nem tudta megvédeni magát.”

Matt Fiddes a popsztár közeli barátja volt, és 1999 és 2009 között a testőreként dolgozott - írta a Ripost.

Jacksont 2003 decemberében a Santa Barbara-i hatóságok hétrendbeli gyermekmolesztálással és kétrendbeli kiskorúak bódításával vádolták meg. Az énekes tagadott, és ártatlannak vallotta magát.

A tárgyalás 2005 januárjában kezdődött és ugyanezen év májusáig tartott, majd 2005. június 13-án felmentették Jacksont, aki 2009-ben halt meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713521412
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713521412
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Az argentin botránykapus két sárga lapot kapott, mégsem állították ki + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713521412
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713521412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”