Celeb

Megtalálták az internetes csalók Balázs Klárit és Korda Györgyöt

Bors

Létrehozva: 2018.06.07.

Forrás: Bors

Egyre gonoszabb terveket eszelnek ki a pénzéhes szélhámosok, hogy meggazdagodjanak. Folyamatosan próbálják megtörni a harmóniát a házaspár életében, Klárikát és Gyuri bácsit pedig nagyon megviselik a történtek - számolt be róla a hot! magazon

A sikeres énekes házaspár ki sem látszik a rengeteg fellépésből. Tömve van a naptáruk, hiszen megkezdődött a fesztiválszezon.

A népszerűségnek azonban vannak árnyoldalai is. Egy internetes portálon tízezer forintért árultak kamujegyeket Kordáék egy nem létező koncertjére, ezzel próbálva lejáratni őket - és meggazdagodni általuk. A művészházaspár feljelentést tett a rendőrségen.

Klárika akár éjjel 2-ig is szokott válaszolni a közösségi oldalukon a rajongói levelekre.

– Sok szeretetet kapunk, de a közösségi oldalon megtalálnak minket a kóklerek is, akik milliókat akarnak kicsalni tőlünk , halálos betegséggel küzdő gyerekekre hivatkozva, de sajnos mindig rá kell jönnöm, hogy ezeknek az embereknek a nagy része nem őszinte velünk.

– Rengeteget jótékonykodunk, de ezt sosem verjük nagy dobra. Amikor viszont ilyen erőszakos eszközökkel próbálnak befolyásolni bennünket, kierőszakolni a pénzünket, az bosszantó és szomorú. Ezeket a problémákat nem feladatunk megoldani. Mi pontosan tudjuk, hogy kinek mikor és hol van szüksége a segítségünkre – üzeni rosszakaróinak Klárika.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145807_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713574210
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713574210
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713574210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713574210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt