Celeb

Megszólalt a Borsnak az elhunyt Kandech Evelyne édesapja

KKP

Létrehozva: 2021.10.17.

Sierra Leonában élő édesapja előtt is titkolta Evelyne a betegségét, Ahmed a Borstól tudta meg a szomorú hírt.

Forrás: Bors archíve

Megdöbbentette a teljes hazai zenészvilágot és a rajongókat Kandech Evelyne halála. A borzalmas hírről először az énekesnő pályatársa, Torres Dani, majd pár perccel később Tóth Vera tájékoztatta a nyilvánosságot. A 37 évesen, súlyos betegségben elhunyt Evelyne magánéletét tragédiák sorozata kísérte, de még a karrierje sem sikerült olyan fényesre, mint amilyet sokak szerint megérdemelt volna. Mivel az éneklés nem biztosított számára megfelelő megélhetést, kénytelen volt pincérnőként is dolgozni.

Csak a közeli barátai tudták, hogy súlyos beteg. Az elmúlt két hétben jobban lett és a kedélyállapota is kezdett helyreállni. A környezetétől úgy tudjuk, reménykedett a gyógyulásban, ám aztán hirtelen elárasztotta szervezetét egy rettegett kór. Szombaton feladta a küzdelmet.

Evelyne súlyos állapotáról csak a legközelebbi barátai tudtak, azt még a saját, Sierra Leonában élő édesapja előtt is titkolta. Ahmed a Borstól tudta meg a szomorú hírt, a részletek a hétfői lapszámunkban található.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092484_auto_resized.png
metropol.hu

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092243_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról